Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

PROLÓGUS

Coldwater, Maine
– három hónappal korábban

A fényesfekete Audi a temetővel szemben elterülő parkolóban
állt meg, de a benne ülő három férfi egyike
sem a holtak előtt kívánta leróni a kegyeletét. Jóval éjfél utánra járt
már, a temető zárva volt. Furcsa, ritkás, nyári köd lebegett a sírok
felett, mint ébredező szellemek sora, és még a növekvő hold sarlója
is álmosan lecsukódó szemre emlékeztetett. Még mielőtt a felvert
por leülepedett volna, a sofőr kipattant, és kitárta a két hátsó ajtót.
Blakely szállt ki elsőnek. Magas, őszülő férfi volt, szögletes arca
szigorú – emberi években csaknem harmincat számlált, de jóval többet
nefil számítás szerint. Egy másik nefil, Hank Millar követte;
maga is szokatlanul magas, szőke, a szeme villogó kék, egész kiállása
tekintélyt parancsoló. „Igazságtétel a kegyelem előtt” szólt a hitvallása,
és ennek, no meg a nefil világ ranglétráján való gyors felemelkedésének
köszönhette az Igazság Ökle, Vasököl, Fekete Kéz neveket;
ez utóbbi híresült el leginkább. Az emberei látomásos vezetőnek,
megváltónak tartották, azonban a hátsó szobák csöndes mélyén csak

silence.jpg
Véres Kéznek nevezték, és nem megmentőként, hanem kegyetlen
diktátorként emlegették. Hank ezeket a pletykákat szórakoztatónak
találta: egy valódi diktátornak nincsen ellenzéke, csak teljes hatalma.
De talán egy napon beteljesítheti a várakozásokat.
Kiszállva cigarettára gyújtott, és mélyen leszívta a füstöt.
– Összegyűltek az embereim?
– Tízen várnak az erdőben előttünk – felelte Blakely. – Tíz másik
autóban ül a két kijáratnál. Öten a temetőben rejtőznek, közülük
hárman a mauzóleum ajtaján belül, kettő a kerítésnél. Ha többen
lennének, már elárulnák magukat. Akivel ma találkozol, nyilván
hozza a maga seregét.
Hank elmosolyodott a sötétben.
– Ó, én azt nem hiszem.
Blakely pislogott.
– Egyetlen ember ellen állítottad ki a huszonöt legjobb nefil harcosunkat?
– Nem ember – emlékeztette Hank. – Nem szeretném, ha bármi
is félrecsúszna ma este.
– A mi kezünkben van Nora. Ha az embered zűrt okoz, csak add
neki a telefont. Állítólag az angyalok nem érzik az érintést, de az
érzéseket nagyon is. Abban például biztos vagyok, hogy megérzi, ha
Nora sikoltozik. Tőr van vele, és készen áll.
Hank Blakely felé fordult, és az ajka lassan elismerő mosolyra
húzódott.
– Tőr őrzi Norát? Hiszen Tőr aligha épeszű.
– Magad mondtad, hogy meg kívánod törni a lányt.
– Én magam, igaz? – ismételte Hank. Négy rövid nap telt el, amióta
kirángatta a Delphic Vidámpark egyik szerelőbódéjából Norát,
de Hank már tudta, milyen leckéket kell a lánynak megtanítania.

Először is sose ássa alá az ő tekintélyét az emberei előtt. Másodszor,
legyen hű saját nefil véréhez. És talán a legfontosabb: tisztelje az
édesapját.
Blakely átadott egy apró szerkezetet Hanknek, amelynek a közepén
földöntúli kékben egy gomb világított.
– Ezt tedd a zsebedbe. Csak nyomd meg a gombot, és az embereid
mindenfelől jönni fognak.
– Ördöngösséggel készült? – kérdezte Hank. A másik férfi bólintott.
– Ha aktiválod, egy időre megbénítja az angyalt. Nem tudom
megmondani, pontosan meddig. Ez a prototípus, még nem teszteltem
igazán alaposan.
– Beszéltél róla valakinek is?
– Te magad tiltottad meg, uram.
Hank elégedetten a zsebébe csúsztatta a szerkezetet.
– Kívánj nekem szerencsét, Blakely!
A barátja megveregette a vállát.
– Neked arra nincs szükséged.
Hank elpöckölte a cigarettáját, és lesétált a temetőbe vezető kőlépcsőkön.
Bízott benne, hogy még fentről megpillanthatja az angyalt
– a ködös mélyedésben nem remélhette, hogy jó rálátása lesz bármire
is –, de megnyugtatta a tudat, hogy válogatott, magasan képzett
csapata veszi körül.
A lépcső alján aggodalmasan lesett az árnyak közé. Szitálni kezdett
az eső, elmosva a ködöt, így már ki tudta venni a sírköveket, a
fák összevissza kanyargó ágait. A temető növényzete elvadult, ettől
már-már labirintushoz hasonlított a hely. Nem csoda, hogy Blakely
ezt javasolta. Szinte semmi esély, hogy kíváncsi emberi szemek meglessék
az éjszaka történéseit.

És ott, elöl, ott állt az angyal egy sírkőnek támaszkodva, ám amikor
meglátta Hanket, kiegyenesedett. Tetőtől talpig feketét viselt,
legfelül egy bőr motorosdzsekit; nehéz volt megkülönböztetni az
árnyaktól. Napok óta nem borotválkozhatott, a haja kócos, az ajka
köré aggodalmas ráncok vésődtek. Csak nem a barátnője eltűnését
gyászolja? Nos, annál jobb.
– Éppen úgy nézel ki, mint akit… összefoltoztak – jegyezte meg
Hank, és néhány lépésnyire megállt tőle. Az angyal mosolygott,
azonban a legcsekélyebb vidámság nélkül.
– Nahát, én meg még úgy gondoltam, lesz majd néhány álmatlan
éjszakád neked is… végül is a saját húsodról és véredről van szó. De
ahogy látom, te azért tudtál pihenni, hogy ne legyél gyűrött. Rixon
mindig is mondta, hogy csinos fiú vagy.
Hank hagyta elszállni a sértést a semmibe. Rixon volt az a bukott
angyal, aki az ő testét birtokolta minden évben a Cheshvan hónapja
alatt, miközben ő maga mintha meghalt volna. Amióta Rixon
nem volt többé, a világon semmi sem ijeszthette volna meg Hanket.
– Nos, mid van a számomra? Ajánlom, hogy jó legyen.
– Jártam nálad, de addigra te már behúzott farokkal elsomfordáltál,
és vitted a családodat is – felelte az angyal, és valami olyasmi
rezgett a hangjában, amit Hank nem értett igazán. Mintha valahol
félúton lett volna a lenézés és a gúny között.
– Igen, gondoltam, hogy valami efféle hirtelen ötleted támad.
Szemet szemért, nem ez a bukott angyalok hitvallása? – Hank maga
sem tudta, hogy az angyal hűvös viselkedése lenyűgözi vagy idegesíti
inkább. Azt várta, hogy amaz kétségbeesetten, dühöngve fogadja
majd, de legalábbis bízott benne, hogy sikerül kiprovokálnia az
erőszakot. Akkor Hank ráuszíthatja az embereit. Semmi sem erősíti

jobban a bajtársiasságot, mint egy jó kis vérfürdő. – Hagyjuk a mellébeszélést.
Mondd, hogy hoztál valami hasznosat is.
Az angyal megvonta a vállát.
– Neked kutakodni messze nem tűnt olyan fontosnak, mint hogy
kitaláljam, hova rejtetted Norát.
Hank összeszorította az állkapcsát.
– Nem ebben egyeztünk meg.
– Megadom az információt, amit kértél – biccentett az angyal, és
ha nincs a jeges csillogás a szemében, a hangja hétköznapinak hatott
volna. – De először ereszd el Norát. Hívd fel az embereidet, most!
– Biztosítékra van szükségem, hogy tudjam, számíthatok az együttműködésedre
hosszú távon is. Addig tartom magamnál, amíg nem
teljesíted a megállapodás rád eső részét.
Az angyal szája sarka felhúzódott, de ez inkább grimasz volt, mint
mosoly – és határozottan fenyegető.
– Nem azért jöttem, hogy tárgyaljak.
– Nem is vagy abban a helyzetben – nyúlt Hank a mellényzsebébe,
hogy előszedje a telefonját. – Elfogyott a türelmem. Ha csak
vesztegeted az időmet, az éjszaka igen kellemetlen lesz a barátnőd
számára. Csak egy hívás, és éhesen…
Azonban nem fejezhette be a fenyegetést. Csak azt érezte, hogy
hátralökik. Az angyal karja előrelendült, és Hank tüdejéből minden
levegő kiszökött. A feje valami keménynek ütközött, a látótere szélén
fekete hullámok emelkedtek.
– Nem így csináljuk – sziszegte az angyal. Hank kiáltani próbált,
de az angyal keze megszorult a torkán. Kirúgott, csakhogy értelmetlenül:
az angyal túl erős volt. A zsebében őrzött pánikgomb
után tapogatózott, de nem találta. Nem kapott levegőt. Piros fények

villóztak Hank szeme előtt, a melle úgy fájt, mintha egy követ gördítettek
volna rá.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve Hank behatolt az angyal elméjébe,
széttépte a gondolatai fonalát, egyedül arra összpontosított, hogy eltérítse
a szándékától, és helyette a saját, hipnotikus suttogását ültesse
az agyába. Ereszd el Hank Millart, ereszd el most…
– Elmejátékok? – kérdezte az angyal. – Hagyd, nem érdemes.
Inkább telefonálj. Most! Ha Nora két percen belül szabad, gyorsan
öllek meg. Ha nem, lassan szedlek szét, darabról darabra. És hidd
el, élvezni fogom minden egyes sikolyodat.
– Nem ölhetsz meg… engem! – köpte az arcába Hank.
Égő fájdalmat érzett az arcán és üvöltött, de némán. Az angyal
keze
elszorította a torkát, a nyers fájdalom csak erősödött. Hank
érezte a saját izzadságával keveredő vér szagát.
– Darabról darabra! – sziszegte az angyal, és meglóbált valami
sötét folyadékban ázó pergamenszerű anyagot Hank szeme előtt.
A férfi rémülten tekintett rá. A bőre!
– Hívd az embereidet! – parancsolta az angyal, immár sokkal türelmetlenebbül.
– Nem tudok… beszélni – nyögte Hank. Ha csak elérhetné a pánikgombot…
Csak esküdj meg, hogy azonnal elereszted, és elengedlek. – Az angyal
szava Hank fejében szólalt meg, könnyedén a gondolatai közé hatolt.
Nagy hibát követsz el, fiú – szólt vissza Hank. Az ujjai a zsebébe
siklottak. Megmarkolta a kis készüléket.
Az angyal egy dühös horkantással kitépte a kezéből a pánikgombot,
és elhajította a sötétbe.

Esküdj, vagy a karod lesz a következő!
Az eredeti megállapodást tartanám – vágta rá Hank. – Életben
hagyom, és elfelejtem minden dühömet Chauncey Langeais meggyilkolása
miatt, ha megadod az információt, amit kérek. Addig is ígérem,
hogy emberségesen bánok vele…
Az angyal a földnek csapta Hank fejét. A hányinger és fájdalom
ködén át hallotta az angyal válaszát.
Nem bízom rád még öt percre sem, hát még amíg megszerzem, amit
akarsz.
Hank megpróbált átlesni az angyal válla felett, de nem látott mást,
mint a sírkövek sorát. Az angyal eltakarta, még a saját emberei sem
láthatták. Nem gondolta, hogy az angyal megölhetné – végül is halhatatlan
volt –, de esze ágában sem volt itt heverni sem és hagyni,
hogy megcsonkítsák, amíg valóban egy holttesthez nem kezd majd
hasonlítani.
Összecsücsörítette az ajkát, és az angyal szemébe nézett.
Sosem fogom elfelejteni, milyen hangosan sikoltozott, amikor elrángattam.
Tudod, a nevedet sikoltozta. Újra és újra. Azt mondta, eljössz
érte. Persze csak az első néhány napban. Most már lassan kezdi elhinni,
hogy nem mérkőzhetsz meg velem.
Látta, hogy az angyal arca elsötétül, mintha elfutná a vér; a válla
rázkódott, fekete szeme kitágult dühében. Aztán a világ dermesztő
kínná változott. Egy pillanat, és Hank kis híján elájult a beléhasító
fehéren izzó fájdalomtól, a következőben már az angyal öklét nézte,
amelyen a saját vére kenődött el.
Fülsiketítő üvöltés tört ki belőle. A kín felrobbant benne, majdnem
elvesztette az eszméletét. Távolról hallotta még nefiljei lábdobogását.

– Szedjétek! Le! Rólam! – vicsorogta, amikor az angyal a húsába
tépett. Minden idegvégződése eleven tűzben égett. Forró kín szivárgott
át a bőrén. Megpillantotta a saját kezét, azonban nem volt rajta
hús, csak elgörbült csontok. Az angyal valóban darabról darabra
pusztítja el!
Hallotta az emberei erőlködő nyögéseit, de az angyal még mindig
rajta volt, és a keze tüzet osztott, ahová csak ért.
Hank dühödten káromkodott.
– Blakely!
– Szedjék le, most! – parancsolta a szólított.
Nem elég hamar, de végül lerángatták róla az angyalt. Hank a
földön hevert, lihegve, vérben ázva, a fájdalom úgy szúrt belé, mint
a forró piszkavas. Félrelökte Blakely kinyújtott kezét, és maga kecmergett
talpra. Nem állt biztosan a lábán, megszédítette, elkábította
a kín. Emberei riadt pillantásából Hank úgy ítélte, csúf látvány
lehet. Ilyen súlyos sebeket meggyógyítani talán egy teljes hétbe is
beletelik, még az ördöngös erők segítségével is.
– Elvigyük innen, uram?
Hank egy zsebkendővel törölgette felrepedt, pépesre vert ajkát.
– Nem. Nincs haszna, ha bezárjuk. Mondjátok meg Tőrnek, hogy
a lány negyvennyolc óráig nem kaphat mást, csak vizet – zihálta. –
Ha a fiú nem lesz együttműködő, a lány megfizet.
Blakely egy bólintással elfordult, és tárcsázott.
Hank kiköpött egy véres fogat, figyelmesen megvizsgálta, majd
zsebre tette. Végül az angyalra emelte a tekintetét, akinek dühét
egyedül ökölbe szorított keze jelezte.
– Még egyszer a megállapodásunk feltételei, hogy ne legyen több
félreértés. Először is visszaszerzed a bukott angyalok bizalmát azzal,
hogy visszatérsz a soraikba…

– Megöllek – jelentette ki az angyal csendesen. Bár öten fogták
le, nem vergődött. Mozdulatlanul állt, a szemében a bosszú dühe
égett, és Hank egyetlen pillanatig érezte, amint belémar a félelem.
Úgy döntött, marad a hideg közömbösségnél.
– …majd ezután kémkedni fogsz utánuk, és közvetlenül nekem
jelented a cselekedeteiket.
– Itt és most fogadom, és ezek az emberek a tanúim – folytatta
az angyal sebesen lélegezve, de nem zihálva –, hogy nem nyugszom,
amíg te halott nem vagy.
– Szócséplés. Nem ölhetsz meg. Talán elfelejted, honnan ered a
Nefilim-vérvonal született joga a halhatatlansághoz?
Az emberek halkan, mormolva felnevettek, de Hank egy intéssel
elnémította őket.
– Ha úgy döntök, hogy már elég információt adtál nekem ahhoz,
hogy megakadályozzalak benneteket a testünk elfoglalásában, ha elérkezik
Cheshvan…
– Mindenért, amit vele teszel, tízszeresen megfizetsz.
Hank ajka halvány mosolyra húzódott.
– Hidd el, feleslegesen heveskedsz. Mire végzek vele, ő már a nevedre
sem fog emlékezni.
– De te azért emlékezz erre a percre! – mondta az angyal hideg
dühvel. – Visszajárok majd, hogy kísértselek.
– Elég volt ebből! – csattant fel Hank, és undorodva elfordult,
hogy visszainduljon a kocsijához. – Vigyétek vissza a Delphicre. Azt
akarom, hogy mielőbb visszakerüljön a bukottak közé.
– Neked adom a szárnyaimat.
Hank megtorpant. Nem volt biztos benne, hogy jól értette az
angyalt. Kurtán felnevetett.
– Mi van?

– Esküdj meg, hogy elereszted Norát most, és a tieid. – Az angyal
most már fáradtnak tűnt, mintha a vereségét érezné; zene Hank
füleinek.
– És mi hasznom lenne nekem a te szárnyaidból? – kérdezte
nyájasan, de a dolog megragadta a figyelmét. Legjobb tudomása
szerint még egyetlen nefil sem jutott el addig, hogy letéphesse egy
angyal szárnyait. Ők néha megtették a saját fajtájukkal, de hogy
egy nefilnek legyen ekkora hatalma, ez új volt. És kísértő. Ennek
a diadalnak a híre egyetlen nap alatt eljutna minden nefil otthonba.
– Kitalálnál valamit – válaszolta az angyal egyre fáradtabban.
– Megesküszöm, hogy még Cheshvan előtt eleresztem őt – ajánlotta
Hank, ügyelve rá, hogy a tetszés legkisebb jele se szivárogjon
át a hangjába; az katasztrofális volna.
– Nem elég.
– A szárnyaidból szép trófeát tudnék csinálni, de ennél azért öszszességében
többre vágyom. Nyár végén elengedem. Ez az utolsó
ajánlatom. – Azzal örömét visszanyelve elfordult, hogy elsétáljon.
– Legyen – szólt utána az angyal csendes lemondással. Hank lassan
sóhajtott.
– Hogyan vigyük véghez?
– Majd az embereid kitépik őket. – Hank már tiltakozott volna,
de az angyal félbeszakította. – Elég erősek hozzá. Ha nem ellenkezem,
kilencen vagy tízen képesek lesznek rá. Visszamegyek a Delphic
alá, és elterjesztem, hogy az arkangyalok tették. De ha azt akarod,
hogy beváljon, nem lehetünk kapcsolatban – figyelmeztette a
másikat.
Hank késlekedés nélkül lerázott néhány csepp vért eltorzított kezére a földre.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 70
Tegnapi: 450
Heti: 520
Havi: 9 133
Össz.: 382 141

Látogatottság növelés
Oldal: BECCA FITZPATRICK-SILENCE/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »