Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

KÖSZÖNETNYILVÁNITÁS

Szeretnék köszönetet mondani az írócsapatomnak, a Massachusetts All-
Starsnak: Ellen Kushnernek, Delia Sherannek, Kelly Linknek, Gavin Grantnek,
Holly Blacknek és Sarah Smithnek. Hálás vagyok ezenkívül Tom Holtnak és
Peg Kerrnek, amiért biztattak, mielőtt egyáltalán létezett a könyv, illetve Justine
Laralestiernek és Eve Sinaikónak, amiért megosztották velem a gondolataikat,
amikor már létezett. Anyámnak és apámnak kitartásukért, ragaszkodásukért
és megingathatatlan hitükért abban, hogy végül előállok valami kiadhatóval.
Jim Hillnek és Kate Connornak a biztatásért és a támogatásért. Ericnek a démonenergiával
működő vámpírmotorokért, és Elkának, amiért jobban áll neki
a fekete, mint ellenségei özvegyeinek. Theónak és Valnek, amiért csodálatos képeket
alkottak a prózámhoz. Fantasztikus ügynökömnek, Barry Goldblattnak
és nagyszerű szerkesztőmnek, Karen Wojtylának. Hollynak, amiért megélte velem ezt a könyvet, és Joshnak, aki miatt érdemes volt.

Nem aludtam.
Egy rettentő tett megtétele
S az első mozdulat között
Minden olyan, mint egy fantazma
vagy egy förtelmes álom:
A Géniusz s a végzet ereklyéi
Tanácsot ülnek; s az ember maga,
Mint egy kis királyság, elszenvedi
Egy lázadás egész történetét.

William Shakespeare: Julius Caesar
(Kamper Gergely fordítása)

leszállni az éjbe

Zengtem Khaoszról, örök éjszakáról;
megtanított az Égi Múzsa, mint
merjek leszállni éjbe, bár az út
zord, s visszatérni…
John Milton: Elveszett Paradicsom
(Jánosy István fordítása)

7305_b1.jpg

Pandemonium
– Te nyilván szórakozol velem – szólt a kidobó, és széles mellkasa
előtt karba fonta a kezét. A cipzáras vörös pulóvert viselő srácra meredt, és
megrázta kopaszra borotvált fejét. – Azt az izét nem hozhatod be ide.
A Pandemonium klub előtt már nagyjából ötven tinédzser gyűlt össze.
Most közelebb nyomultak, hátha elcsípnek valamit a beszélgetésből. Mindig
sokáig kellett sorba állni, hogy be lehessen jutni a minden korosztály
előtt nyitva álló klubba, és a várakozás alatt általában egyáltalán semmi
nem történt. A kidobók erőszakosak voltak, és azonnal lecsaptak mindenkire,
akiről úgy vélték, bajkeverő lehet. A tizenöt éves Clary Fray legjobb
barátjával, Simonnal együtt várt a sorára. Most ő is előrehajolt, mint mindenki
más, és egy kis izgalomban reménykedett.
– Jaj, ne már! – A fiú felemelte a valamit a feje fölé. A magával hozott
tárgy olyan volt, mint egy hegyes karó. – Az öltözetemhez tartozik.
A kidobó felvonta a szemöldökét. – Miért, mi akar ez lenni?
A fiú elvigyorodott. A Pandemoniumban meglehetősen szimplának számít
a megjelenése, gondolta Clary. Bár a haját égszínkékre festette, a kiálló
tincsek pedig egy riadt polip csápjaira emlékeztettek, ahogy körbevették
a fejét, az arcán nem rikítottak tetoválások, és az orrába meg a fülébe sem tűzött vastag fémdarabokat.
11.

– Vámpírvadász vagyok. – Rátámaszkodott a valamire, ami első ránézésre
mintha fából készült volna, mégis olyan könnyedén hajlott meg, mint
egy fűszál. – Nem igazi. Habszivacs. Látja?
A fiú kerek szeme túlságosan is világító zöld, állapította meg Clary:
olyan színű, mint a fagyálló, mint a tavaszi pázsit. Színezett kontaktlencséje
lehet. A kidobó megvonta a vállát, egyszerre, mint aki már nagyon unja a
banánt. – Felőlem... Bemehetsz.
A fiú elsiklott mellette, fürgén, mint egy angolna. Clarynek tetszett a
válla ritmikus mozgása, és az, ahogyan félresöpörte a haját járás közben.
Volt egy szó, amit az anyja használt volna rá – slendrián.
– Bejön neked – mondta Simon rezignáltan. – Ugye?
Clary a fiú bordái közé döfte a könyökét, de nem válaszolt.
Odabent a klub csordultig telt a szárazjég füstjével. Színes fények játszottak
a táncparketten, és kékek, csillogó zöldek, izzó rózsaszínek és ragyogó
arany színpompás tündérvilágává változtatták át.
A vörös pulcsis végigsimított a kezében tartott borotvaéles pengén; ajkán
halvány mosoly játszott. Annyira könnyű volt – csak egy kis varázslat
kellett a pengével, hogy ártalmatlannak tűnjön. Újabb bűbáj a szemével, és
abban a pillanatban, hogy a kidobó ránézett, már bent is volt. Persze megoldhatta
volna kevesebb faksznival is, de így szórakoztatóbbnak találta – jó
móka volt átverni a mondikat, mindent ott csinálni az orruk előtt, magában
röhögni az üres tekintetükön.
Nem mintha az embereknek nem lett volna meg a maguk öröme. A fiú
zöld szeme végigpásztázta a táncparkettet, ahol selymekbe és fekete bőrbe
burkolt karcsú végtagok jelentek meg és tűntek el a füst forgó oszlopaiban,
ahogy a földiek táncoltak. Lányok dobálták hosszú hajukat, fiúk rázták
bőrbe öltöztetett csípőjüket, a csupasz bőrfelületeken izzadság csillogott.
Az életerő csak úgy sugárzott belőlük, energiájuk hullámokban áradt a fiú

felé. Lefelé görbült az ajka. Ezek nem tudják, milyen érzés megküzdeni az
életért egy halott világban, ahol a nap satnyán lóg az égen, mintha kiégett
volna belőle minden tüzelőanyag. Az ő életük lobogva égett, mint a gyertya
lángja – és éppen olyan könnyű is volt kioltani.
Keze összeszorult a pengéhez tartozó markolaton; éppen a parkettre
tette volna a lábát, amikor a táncosok közül kilépett egy lány, és elindult
felé. A fiú meredten nézte. Gyönyörű volt emberhez képest – haja színe
majdnem pontosan a fekete tintáé, szeme mint két fekete szén. Földig érő
fehér köntöst viselt – akkor hordtak ilyet a nők, amikor a világ még sokkal
fiatalabb volt. Karcsú karjait csipkeujjak ölelték, nyakában vastag ezüstlánc
lógott, rajta akkora sötétvörös kővel, mint egy csecsemő ökle. A fiúnak csak
hunyorítania kellett, és máris tudta, hogy a kő valódi – valódi és értékes.
Az életerő lüktetve áradt a lányból, mint vér a nyílt sebből. Elmosolyodott,
elment a fiú mellett, és a szemével intett, hogy kövesse. A fiú utánafordult,
és máris érezte a lány halálának izgató sistergését az ajkán.
Mindig könnyen ment. Előre érezte, ahogyan a lány elillanó életereje
tűzként vágtat végig az ereiben. Az emberek olyan ostobák! Van valamijük,
ami mindennél többet ér, és alig vigyáznak rá. Eldobják maguktól az életet
akár pénzért, akár zacskóba csomagolt porokért, akár egy idegen elragadó
mosolyáért. A lány sápatag szellemként haladt előtte a színes füstben.
Amikor elért a falhoz, megfordult, kezével felgyűrte a szoknyáját, és a fiúra
mosolygott. A szoknya alatt combközépig érő csizmát viselt.
A fiú mellésomfordált, bőrét csiklandozta a lány közelsége. Közelről már
nem tűnt olyan tökéletesnek: a fiú látta, hogy a szeme alatt elkenődött a
festék, ahogy az izzadság a nyakához tapasztotta a haját. Érezte a lány halandóságának
illatát, a bomlás édes rothadását. Megvagy – gondolta.
A lány ajka hűvös mosolyra görbült. Oldalt lépett, és a fiú meglátta, hogy
addig egy csukott ajtónak támaszkodott. BELÉPNI TILOS! – RAKTÁR,
firkálták rá vörös festékkel. A lány a háta mögé nyúlt, lenyomta a kilincset,

és besurrant az ajtón. A fiú egymásra halmozott dobozokat és kusza drótokat
látott. Egy raktárhelyiség. Vetett egy pillantást a háta mögé – senki nem figyelt
rájuk. Annyival egyszerűbb lesz, ha a lány is kettesben akar maradni vele!
Maga is besurrant hát a szobába. Nem is sejtette, hogy követik.

– Szóval – mondta Simon –, elég jó a zene, nem?
Clary nem válaszolt. Táncoltak, ha ezt egyáltalán annak lehetett nevezni
– ide-oda inogtak, időnként pedig váratlanul megindultak a padló felé,
mintha valamelyikük elvesztette volna a kontaktlencséjét –, egy csapat fémes
fűzőt viselő kamasz meg egy szenvedélyesen csókolózó ázsiai pár között,
akiknek toldott hajfürtjei indákként fonódtak össze. Egy ajakpiercinget és
mackós hátizsákot viselő fiú ingyen osztogatta a növényi extasy tablettákat,
miközben széles szárú nadrágja lobogott a szélgép kavarta légörvényben.
Clary nem nagyon figyelt oda a körülöttük lévő emberekre – le sem vette
a szemét a kék hajú fiúról, aki korábban bedumálta magát a klubba. Úgy
járkált körbe a teremben, mintha keresne valamit. A mozgása határozottan
emlékeztette Claryt valamire…
– Ami engem illet – folytatta Simon –, rettenetesen jól érzem magam.
Ez valószínűtlennek tűnt. Simon, mint mindig, most is kilógott a klub
vendégei közül farmerjában és a divatjamúlt pólóban, aminek mellrészén a
MADE IN BROOKLYN felirat díszelgett. Frissen mosott haja sötétbarna
volt, nem pedig zöld vagy rózsaszín, szemüvege csámpásan ült az orrán.
Egyáltalán nem úgy festett, mint aki a sötétség hatalmáról elmélkedik, az
ember inkább arra gondolt volna, hogy egy sakk-klubba készül.
– Ühüm. – Clary pontosan tudta, hogy a fiú csakis az ő kedvéért jött el a
Pandemoniumba, és valójában unalmasnak találja az egészet. Igazából még
azt sem tudta biztosan, hogy neki mi tetszik ezen a helyen. A ruhák meg
a zene álomszerűvé tették a klubot; olyan volt, mintha valaki másnak az
életét élné, mintha kiszabadult volna saját unalmas létezéséből.
14.






 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 33
Tegnapi: 455
Heti: 2 146
Havi: 7 954
Össz.: 380 962

Látogatottság növelés
Oldal: VÉGZET EREKLYÉI-CSONTVÁROS/RÉSZLET1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »