Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

– Rákban fogsz meghalni, ha folyton csak azt a cigarettát szívod,
Mama – jelentette ki Jennnifer. – A saját véredtől fogsz megfulladni.
Tanultuk az iskolában.
– Nem kellene iskolába járnod – felelte Sallie, kifújva a füstöt.
– Minek takarítottál fel? – kérdeztem.
– Mert utálom, ahogy anyád a házra néz, mikor átjön. Mindig
olyan, mintha tífusz ellen akarná beoltani a gyerekeket, ha meglátja
azt a koszt a konyhában.
– Csak féltékeny, mert te orvos vagy, ő meg kimaradt a harmadik
osztályból, miután megnyert egy helyesírási versenyt. Szóval nem
kell kitakarítanod minden alkalommal, mikor átjön, hogy a pestist
terjessze. Csak égesd el a bútorokat és permetezz le mindent fertőtlenítővel,
mikor elmegy.
– Egy kicsit kemény vagy anyáddal szemben, Tom. A maga
módján ismét megpróbál jó anya lenni – mondta Sallie, miközben
Chandler haját vizsgálgatta.
Jennifer szólalt meg.
– Mért nem szereted nagymamit, Apa?
– Ki mondta, hogy nem szeretem nagymamit?
Lucy csatlakozott. – Hát igen, Apa, mért kell neked mindig kiüvöltened,
hogy „Nem vagyok itt”, mikor telefonon hív?
– Így védekezek, aranyom. Tudod, a békák is felfújják magukat,
mikor veszélyben vannak. Hát ugyanerről van szó, mikor nagymami
telefonál. Én is felfújom magam és azt kiáltom, nem vagyok itt.
És remekül be is válna, feltéve, ha anyátok nem árulna el mindig
engem.
– De mért nem akarod, hogy nagymami megtudja, itthon vagy,
Apu? – kérdezte Chandler.
– Mert akkor beszélgetnem kell vele. És mikor vele beszélgetek,
az arra emlékeztet engem, mikor még gyermek voltam. Márpedig én
nem szerettem a gyermekkoromat. Inkább lettem volna én is béka.
Lucy megkérdezte:
– Mi is azt kiabáljuk majd, „Nem vagyok itt”, mikor felhívsz
minket felnőttkorunkban?
– Hát persze – mondtam, hevesebben, mint akartam. – Mert kényelmetlenül
érzitek majd magatokat, mikor azt kérdezem, „Mért
nem látlak sosem, drágám?”, vagy „Csak nem tettem valami ros�-
szat, aranyom?”, vagy pedig ezt mondom, „Múlt csütörtökön volt

a születésnapom”, vagy esetleg „Jövő kedden szívátültetésem lesz, de
téged biztos nem érdekel”, aztán ezt, „Nem jönnél át legalább, hogy
leporold a vastüdőmet?”. Miután felnőttetek, kölykeim, a világon az
egyetlen dolgom az lesz, hogy éreztessem veletek, bűnösök vagytok.
Igyekszem majd tönkretenni az életeteket.
– Apa azt hiszi, mindent tud – mondta Lucy Sallie-nek, és két fej
bólintott hűvösen helyeslésképpen.
– Mi ez? Bírálat saját gyermekeimtől? Saját húsom és vérem
hibákat fedez fel jellememben? Bármit elviselek, csak a kritikákat
nem, Lucy.
– Minden barátunk azt hiszi, apa bolond, Mama – tette hozzá
Jennifer. – Te pont úgy teszel, ahogy egy mamának kell, de apa nem
úgy tesz, mint a többi apa.
– Hát ide jutottunk. Ahhoz a rettegett pillanathoz, mikor gyermekeim
ellenem fordulnak és kiontják a beleimet. Ha Oroszországban
lennénk, ezek feljelentenének a kommunista hatóságoknál, én meg
egy szibériai sóbányában találnám magam, ahol még a seggem is
befagyna.
– Csúnyát mondott, Mama – mondta Lucy.
– Igen, drágám, hallottam.
– A fű – mondtam gyorsan. – Le kellene nyírni a füvet.
– Érdekes, mindig le kell nyírni a füvet, ha ilyet mond – állapította
meg Jennifer.
– Anyám ebben a pillanatban jön át a Shem Creek hídon. Még a
madarak sem énekelnek ezen a bolygón, ha anyám útban van ide.
– Csak próbálj meg rendesen viselkedni, Tom – mondta Sallie dühítően
hivatalos hangján. – Ne engedd, hogy az idegeidre menjen.
Csak morogtam, és nagyot húztam italomból.
– Mi lesz ma este vacsorára, Tom? – kérdezte Sallie, hogy témát
váltson. – Valami csodás illatot érzek.
– Az a friss kenyér. Ma korán reggel lepényhalat fogtam a sziklák
között, megtöltöttem rákhússal meg garnélával. Van friss spenótsaláta,
cukkini meg mogyoróhagyma.
– Én inkább sült csirkét ennék – mondta Lucy. – Menjünk el
Sanders ezredeshez!
– Tényleg, mért kell neked egyáltalán főzni, Apa? – kérdezte
hirtelen Jennifer. – Mr. Brighton mindig nevet, mikor arról beszél,
hogy vacsorát főzöl mamának.

– Aha – csatlakozott Lucy –, azt mondja, azért, mert mama kétszer
annyit keres, mint te.
– Az a rohadt szemétláda – suttogta Sallie összeszorított fogai
között.
– Ez nem igaz – mondtam. – Azért teszem, mert Mama négyszer
vagy ötször annyit keres, mint én.
– Ne felejtsétek el, lányok, hogy apátok mellett végeztem el az
orvosegyetemet. És még egyszer ne bántsd meg így apádat, Lucy
– figyelmeztette Sallie. – Nem kell mindent elismételni, amit Mr.
Brighton mond. Apátok és én egyszerűen csak próbáljuk megosztani
a házimunkát.
– Az összes többi anyuka, akiket ismerek, főz a családjának
– mondta Jennifer merészen, és észrevette Sallie szürke szemeiben
a keserű pillantást. – Csak te nem.
– Lányok, menjetek fel és mosakodjatok meg. Lila hamarosan
itt lesz.
– Mért nem szereti, ha nagymaminak hívjuk? – kérdezte Lucy.
– Mert ettől öregnek érzi magát. Most pedig futás – mondta és
betessékelte a lányokat a házba.
Mikor visszajött, Sallie homlokomhoz simította ajkait. – Sajnálom,
hogy Lucy ilyet mondott.
– Nem zavar, Sallie, esküszöm, hogy nem. Tudod, szeretem a
mártírságot – egészen kivirulok az önsajnálattól. Szegény, tökéletlen
Tom Wingo, aki az ezüstkészletet súrolja, miközben felesége felfedezi
a rák ellenszerét. Szerencsétlen Tom Wingo tökéletes soufflét
készít, míg felesége száz lepedőt szakít le egy évben. Tudtuk, hogy
ez fog történni, Sallie. Beszéltünk is róla.
– Csak az nem tetszik, hogy szart se ért. Nem bízom a hím öntudatban,
ami benned feszül. Tudom, hogy ez rosszul esik. De pokolian vétkesnek
érzem magam, azért, mert tudom, a lányok nem értik, mért nem
várom őket süteménnyel és tejjel, mikor hazajönnek az iskolából.
– De azért büszkék a mamájukra, mert orvos.
– Csakhogy egyáltalán nem látszanak büszkének arra, hogy te
tanár vagy és edző.
– Voltam, Sallie. Beszélj múlt időben! Kirúgtak, nem emlékszel?
És én sem vagyok rá büszke, Sallie. Szóval igazán nem
hibáztathatjuk őket. Ó, atyaisten, csak nem anyám autója húz fel a
kocsifeljárón? Adna három Valiumot, doktornő?

– Azokra magamnak is szükségem van, Tom. Ne feledd, valahogy
el kell viselnem, hogy anyád leellenőrzi a házat, mielőtt veled foglalkozik
– mondta Sallie.
Anyám jelent meg az ajtóban, kifogástalanul öltözve és kicsinosítva,
parfümjének illata másodpercekkel megelőzte őt a verandán.
Mindig is túlságosan csinos volt ahhoz, hogy anyámnak nézzék, és
volt olyan idő az életemben, amikor a férjének hittek engem. El sem
tudom mondani, mennyire tetszett ez anyámnak akkoriban.
– Hát itt vagytok – mondta anyám. – Hogy vagytok, kedveseim?
Mindkettőnket megcsókolt, vidám volt, de a rossz hír súlyosan
ott ült szemében.
– Minden alkalommal szebb vagy, mikor látlak, Sallie. Igazam
van, Tom?
– Hát persze, Anya. És te is egyre szebb vagy – feleltem, elfojtva
egy nyögést. Anyám könnyedén, szünet nélküli áradatként tudott
olyan semmitmondó dolgokkal előhozakodni, ami engem teljesen
kiborított.
– Nahát, köszönöm, Tom! Milyen aranyos tőled, hogy ilyet mondasz
öreg anyádnak!
– Az én öreg anyámnak van a legjobb alakja egész Dél-Karolinában
– feleltem, gyorsan elsütve a második üres semmitmondást.
– Hát mondhatom neked, keményen megdolgozom ezért. A férfinépség
nem is tudja, mi nők mennyit szenvedünk, hogy megőrizzük
ezt a lányos alakunkat, nem igaz, Sallie?
– Egészen biztos nem tudják.
– Megint híztál, Tom – jegyezte meg anyám vidáman.
– Ti nők nem is tudjátok, mi férfiak min megyünk keresztül, hogy
végre kövérek legyünk.
– Na, nem azért mondtam, hogy kritizáljalak, Tom – mondta
anyám, hangja most megbántott és szenteskedő volt. – Ha ilyen érzékeny
vagy, többet szóba sem hozom. A súlytöbblet előnyös neked.
Mindig jobban nézel ki, ha teltebb az arcod. De ma nem azért jöttem,
hogy veled veszekedjek. Nagyon rossz hírem van. Leülhetek?
– Hát persze, Lila! Készítek neked egy italt – mondta Sallie.
– Egy gint tonikkal. És egy kis citrommal, ha van. Hol vannak a
gyerekek, Tom? Nem akarom, hogy hallják.
– Odafent – mondtam és várakozóan néztem a naplementét.

– Savannah megint megpróbált öngyilkos lenni.
– Ó, istenem – szólalt meg Sallie és megállt az ajtó előtt. – És
mikor?
– Minden bizonnyal a múlt héten. Nem biztosak benne. Kómában
volt, mikor rátaláltak. Már felébredt a kómából, de…
– De mi van? – morogtam.
– De megint abban a zavart elmeállapotban van, amibe mindig
beleesik, ha magára akarja vonni a figyelmet.
– Azt úgy hívják, hogy átmeneti pszichotikus zavar, Anya.
– Ő állítja magáról, hogy pszichotikus – dobta vissza a labdát
anyám. – De igazából nincs pszichózisa, azt mondhatom neked.
Mielőtt válaszolhattam volna, Sallie vágott közbe kérdéssel.
– És hol van, Lila?
– New York Cityben, egy elmegyógyintézetben. Bellevue, vagy
valami ilyesmi. Otthon felírtam magamnak. Egy orvos hívott fel. Egy
doktornő, mint te, Sallie, csak ez elmeorvos. Biztos vagyok benne,
hogy semmilyen igazi gyógyászati téren sem állta meg a helyét.
– Én is majdnem elmegyógyász lettem – mondta Sallie.
– Hát, biztosan nagy öröm azt látni, ha fiatal nők jól boldogulnak
foglalkozásuk terén. Nekem ilyen lehetőségem nem volt lánykoromban.
Igaz is, ez a nő hívott fel, hogy elmondja a tragikus hírt.
– Hogyan próbálta Savannah megölni magát, Mama? – kérdeztem
és igyekeztem megőrizni önuralmamat. Már kezdtem elhagyni
magamat, éreztem.
– Megint felvágta az ereit a csuklóin, Tom – mondta anyám és
sírni kezdett. – Mért akar ilyet tenni velem? Nem szenvedtem még
eleget?
– Saját magával tette, Mama.
– Hozom az italodat, Lila – mondta Sallie, miközben elindult
befelé a házba.
Anyám felszárította könnyeit egy zsebkendővel, amit retiküljéből
húzott elő, aztán azt mondta:
– Azt hiszem, az orvos zsidó. Olyan lehetetlen neve van. Talán
Aaron ismeri.
– Aaron dél-karolinai, Mama. Azért, mert ő is zsidó, még nem
jelenti azt, hogy Amerika összes zsidóját ismeri.
– De azt biztosan tudja, hogyan tudhatnánk meg valamit erről a
doktornőről. Aaron családja igen befolyásos.

– Ha ez a nő tényleg zsidó, Aaron családjának biztos van róla
dossziéja, ez igaz.
– Nem kell így gúnyolódnod velem, Tom. Mit gondolsz, hogy
érzek? Mégis mit gondolsz, mit érzek, mikor a gyermekeim ilyen
szörnyűségeket művelnek magukkal? Mintha teljesen kudarcot
vallottam volna. El sem tudod képzelni, hogy néznek majd rám a jó
társaságbeli emberek, ha megtudják, ki is vagyok én.
– Elmész New Yorkba?
– Ó, semmiképp sem mehetek, Tom. Nehéz időket élek most.
Szombat este vacsorapartit adunk, amire már hónapok óta készültünk.
És ott vannak a költségek. Biztos vagyok benne, hogy
Savannah jó kezekben van és igazából semmit sem tehetünk.
– Ha csak ott vagyunk, már azzal is teszünk valamit, Mama. Erre
még sohasem jöttél rá.
– Azt mondtam az elmeorvosnak, lehet, hogy te elmész – mondta
anyám puhatolódzva, egyben reménykedve is.
– Hát persze, hogy megyek.
– Most nincs munkád, így nem lesz nehéz elintézni.
– A munkám az, hogy munkát keresek.
– Azt hiszem, el kellene fogadnod azt a biztosítási ügynöki állást.
Ez a legőszintébb véleményem, bár igaz, hogy nem kérted a
tanácsomat.
– Erről meg honnan tudsz?
– Sallie mondta el.
– Tényleg ő?
– Nagyon aggódik miattad. Mindannyian aggódunk, Tom. Nem
várhatod el, hogy egész életedben ő tartson el téged.
– Ezt is ő mondta neked?
– Nem. Csak azt mondom, amit magam is tudok. Szembe kell
nézned a tényekkel. Soha nem taníthatsz és edző sem lehetsz többet,
amíg itt élsz Dél-Karolinában. Újból kell kezdened mindent,
felküzdeni magad a mélypontról, bizonyítanod kell valaki előtt, aki
hajlandó téged alkalmazni és lehetőséget adni neked.
– Úgy beszélsz, mintha sosem lett volna állásom, Mama – mondtam
kimerülten, és kerülnöm kellett anyám tekintetét. Azt akartam,
hogy a nap gyorsabban menjen le, úgy vágytam a sötétre.
– Igencsak hosszú idő telt el, mióta állásod volt – erősködött
mama. – És az asszonyok nem tisztelik az olyan férfit, aki nem tesz

azért, hogy a szalonna az asztalra kerüljön, ezt mondhatom neked.
Sallie egy angyal, de nem lehet tőle elvárni, hogy ő keressen meg
minden pénzt, míg te itt kotlasz a verandán.
– Több mint hetven állásra pályáztam, Mama.
– A férjem tud neked állást. Felajánlotta, hogy elindít téged az
üzleti életben.
– Tudod, hogy nem fogadhatok el segítséget a férjedtől. Legalább
te értsd ezt meg.
– Egyáltalán nem értem meg – anyám szinte kiabált velem. –
Mért várod, hogy megértsem, amikor ő is látja, hogy az egész családod
szenved, mert nem vagy képes felkelni a kövér tomporodról,
és állást szerezni. Sallie-n és a gyerekeken akar ezzel segíteni,
nem rajtad. Nem akarja, hogy többet szenvedjenek, mint amennyit
már eddig szenvedtek. Hajlandó segíteni rajtatok, még ha tudja is,
mennyire utálod.
– Örülök, hogy tudja, mennyire utálom – mondtam.
Sallie jött vissza a verandára anyám italával, és nekem is hozott
egyet. Kedvem lett volna kilöttyinteni az italt és megenni a poharat.
– Tom épp most mondta, mennyire utál engem és mindent, ami
nekem jelent valamit.
– Nem igaz. Csupán azt mondtam, és csak mert annyira provokáltál,
hogy utálom a férjedet. Te hoztad szóba.
– Én azt hoztam szóba, hogy nincs állásod. Már több mint egy
éve, Tom, ez pedig rengeteg idő egy olyan képességű férfinak, mint
te, ahhoz, hogy végre előálljon valamivel, akármivel. Nem gondolod,
hogy Sallie-nek nem éppen kellemes eltartani egy felnőtt férfit,
akinek helyén van mind a négy végtagja?
– Na, elég, Lila – mondta Sallie mérgesen. – Nincs jogod, hogy
megbántsd Tomot, és ehhez engem használj fel.
– Csak segíteni próbálok Tomon. Nem érted, Sallie?
– Nem. Így nem. Így soha. Nem ez a módja, Lila.
– Holnap New Yorkba kell mennem, Sallie – mondtam.
– Hát persze, elmész – felelte.
– Tudasd vele, hogy szeretem, Tom, jó?
– Természetesen, Mama.
– Tudom, hogy ő is ugyanúgy ellenem van, mint te – siránkozott.
– Nem vagyunk ellened, Anya.

– De igen. Azt hiszed, nem érzem a megvetésedet irántam? Úgy
gondolod, nem tudom, mennyire utálod, hogy végre boldog az életem?
Az bezzeg tetszett, mikor siralmas volt a sorsom, amíg együtt
éltem apátokkal.
– Nem, nem tetszett nekünk, Mama. Borzalmas gyerekkorunk
volt, ez pedig szépen beletaszított minket egy borzalmas felnőttkorba.
– Hagyjátok abba, kérlek – követelte Sallie. – Legyetek szívesek,
ne bántsátok egymást!
– Tudom, milyen érzés egy Wingo feleségének lenni, Sallie. Tudom,
hogy min mész keresztül.
– Mama, gyakrabban kellene meglátogatnod. Mielőtt megjöttél,
egy-két percig tényleg boldog voltam.
Sallie ellentmondást nem tűrve mondta:
– Elég volt ebből! Hagy-játok abba, mégpedig azonnal! Most azon
kell gondolkodnunk, hogyan segíthetünk Savannah-n.
– Mindent megtettem Savannah-ért, amit csak tudtam – mondta
mama. – Bármit tesz is, mindenért engem okol.
– Savannah beteg – mondta Sallie halkan. – Te is tudod, Lila.
Anyám erre felderült, bal kezébe vette át italát és előrehajolt,
Sallie-hez beszélt.
– Te szakmabeli vagy, Sallie – mondta. – Tudod, hogy az utóbbi
időben sokat olvastam a pszichózisról? Felfedezték, hogy ez valami
vegyi egyensúly hiánya, és semmi köze sincs az öröklöttséghez vagy
a környezethez.
– Akkor a mi családunkban rettenetesen sok lehet a vegyi egyensúlyhiány,
Anya – mondtam. Képtelen voltam féken tartani nyers
dühömet.
– Egyes orvosok úgy gondolják, a sóhiány az oka.
– Hallottam erről valamit, Lila – helyeselt Sallie kedvesen.
– A só! – kiáltottam fel. – Viszek Savannah-nak egy doboz
Morton’s-t, és hagyom, hadd kanalazza ki. Ha csak sóra van szüksége,
olyan diétára fogom, hogy úgy néz majd ki, mint Lót
felesége.
– Én csak azt mondom, amit vezető orvosok mondtak. Ha gúnyt
akarsz űzni anyádból, hát csak tessék, Tom. Gondolom, könnyű
célpont vagyok, egy öregasszony, aki életének legszebb éveit gyermekeinek
áldozta.

– Mama, mért nem vállalsz állást és palackozol vétkeket?
Eladhatnánk az összes olyan amerikai szülőnek, akik még nem tanulták
meg művészi fokon, hogyan kell úgy csinálni, hogy a kölykeik
mindig szarul érezzék magukat. Ezt biztos szabadalmaztathatnád.
– És akkor talán végre neked is lenne állásod, fiam – mondta Lila
ridegen, miközben felállt székéből. – Hívjál fel, légy szíves, ha már
meglátogattad Savannah-t. Hívhatsz az én költségemre is.
– Miért nem maradsz vacsorára, Lila? Még a gyerekeket se láttad
– mondta Sallie.
– Majd akkor látogatlak meg, mikor Tom New Yorkban lesz. El
akarom vinni a gyerekeket Pawleys Island-re néhány hétre. Persze,
ha nem bánod.
– Nagyon jó lesz.
– Viszlát, fiam – mondta anyám. – Vigyázz a nővéredre!
– Viszlát, Anya – feleltem és felálltam, hogy megcsókoljam az
arcát. – Mindig is vigyáztam rá.
Vacsora után Sallie és én segítettünk a lányoknak, hogy elkészüljenek
a lefekvéshez. Aztán sétálni mentünk a tengerpartra. A világítótorony
felé indultunk, mezítláb a parton megtörő hullámok tajtékjában.
Sallie kézen fogott, én pedig zaklatottan és zavartan döbbentem rá,
milyen régen érintettem meg őt, milyen rég közeledtem úgy hozzá,
mint szerető, vagy barát vagy ehhez hasonló.
Percekig csendesen sétáltunk, aztán hirtelen megálltam a vízben
és magam felé fordítottam őt, kezemet a vállaira tettem.
– Hagyjuk itt Dél-Karolinát! Tűnjünk el innen! Ebben az államban
nem kapok többet állást. Túl sok ember ismeri a Wingo nevet, és
nem szeretik, ami hozzá fűződik.
Sallie lesütötte szemét és két kezébe fogta a kezem. De egyenesen
rám nézett, mikor ezt mondta:
– Nem akarom elhagyni Charlestont, Tom. Nagyszerű állásom
van és szeretem a házunkat, a barátainkat. Mért akarod még azt is
eldobni magadtól, ami jó?
– Mert nekem már nem olyan jó, mert nem hiszek már abban,
hogy itt élhetek.
– Én viszont hiszek a saját életemben.
– És te keresed a pénzt – mondtam, zavartan attól, milyen keserű
a hangom, és milyen megbántottan férfias.

– Te mondtad, nem én, Tom.
– Sajnálom. Igazán nagyon sajnálom. Nem akarok New Yorkba
menni. Még Savannah-t sem akarom látni. Dühös vagyok, iszonyúan
dühös vagyok, hogy ismét megpróbálta. Mérges vagyok rá, amiért
ilyen őrült, és amiért megteheti, hogy olyan őrült legyen, amilyennek
lennie kell. Irigylem az őrültségét. De tudom, elvárja, hogy ott
legyek, amikor kezdi szétszabdalni önmagát. Régi tánc ez, és én már
minden lépését ismerem.
– Akkor hát ne menj – mondta Sallie és elhúzódott tőlem.
– Mennem kell, te is tudod. Ez az egyetlen szerep, amit igazán jól
játszok. Az alkalmi hőst. A gáláns lovagot. Az állástalan Galahadet.
Ez minden Wingo végzetes hibája. Kivéve mamát. Ő vacsorákat ad,
amiket már hónapok óta eltervezett, és csöppet sem zavarja, hogy
gyermekei öngyilkosságot kísérelnek meg.
– Oly sok mindenért hibáztatod a szüleidet, Tom. És hol kezdődik
a saját felelősséged? Mikor veszed már saját kezedbe az
életedet? Mikor kezded már végre saját cselekedeteidért elfogadni
a szemrehányást vagy a dicséretet?
– Nem tudom, Sallie. Fogalmam sincs róla. Azt sem tudom, mit
jelent ez az egész.
Elfordult tőlem, megint folytatta útját felfelé a tengerparton, kevéssel
előttem lépkedve.
– Ebbe tönkremegyünk, Tom.
– Tudom – vallottam be, miközben megpróbáltam utolérni. Megfogtam
a kezét, és megszorítottam, de ő nem viszonozta. – Meglep,
hogy nem vagyok jó férj. Valaha azt hittem, nagyszerű férj leszek.
Bűbájos, érzékeny, szerető és figyelmes feleségem minden igénye
iránt. Sajnálom, Sallie. Már régóta nem vagyok jó hozzád. És ez
nekem is fáj. Jobb akarok lenni. Olyan rideg, olyan zárkózott vagyok.
De esküszöm, megint jobb leszek, ha elhagytuk ezt az államot.
– Nem fogom elhagyni ezt az államot – mondta Sallie határozottan.
– Tökéletesen boldog vagyok, hogy itt élhetek. Ez az én
otthonom, ide tartozom.
– Mit akarsz ezzel mondani, Sallie?
– Azt akarom mondani, hogy ami boldoggá tesz téged, nem feltétlenül
tesz boldoggá engem. Azt akarom mondani, hogy én is átgondolom
a dolgokat. És én is igyekszem rájönni a dolgokra. Igyekszem
rájönni, mi van köztünk. Mert már nem tűnik olyan jónak.

– Sallie, az idő nem alkalmas, hogy ilyet mondj.
– Luke óta nem olyan köztünk semmi, mint volt – mondta.
– Semmi sem ugyanolyan.
– Van valami, amit elfelejtettél megtenni Luke-ért, Tom.
– Mi volt az? – kérdeztem.
– Elfelejtettél sírni – mondta Sallie.
Végignéztem a tengerparton, a világítótorony felé. Aztán vissza,
át a kikötőn, a James-sziget fényei felé.
Sallie folytatta: – A szomorúságodnak nincs határa. Áthatolhatatlan.
Engem teljesen kiiktattál az életedből.
– Nem beszélhetnénk másról? – kérdeztem metsző éllel a hangomban.
Sallie így szólt: – Rólunk van szó. Arról, hogy vajon szeretsz-e
még engem.
– Épp az imént tudtam meg, hogy a nővérem megpróbálta megölni
magát – kiáltottam.
Sallie keményen válaszolt: – Nem, azt tudtad meg épp most, hogy
a feleséged úgy érzi, már nem szereted.
– Most mit akarsz, mit mondjak? – kérdeztem, de éreztem, hogy
valami arra sarkallja, szüksége van rá, hogy elérje bennem a megfoghatatlant.
Közel állt hozzá, hogy könnyekre fakadjon, mikor így szólt:
– A szavak egyszerűek. Próbáld csak: szeretlek, Sallie, és nem
hiszem, hogy akárcsak egyetlen napot is tudnék nélküled élni.
Volt azonban valami a szemében és hangjában, ami sokkal sötétebb
üzenetet hordozott, ezért így szóltam: – Van még valami más is.
Sallie halkan sírni kezdett, hangja kétségbeesett és árulkodó is
volt egyben. – Nem valami más, Tom – mondta –, hanem valaki más.
– Jézus Krisztus – üvöltöttem a Palms-sziget fényei felé. – Először
Savannah, most meg ez!
De Sallie azt mondta mögöttem: – Hónapok óta ez első eset,
hogy egyáltalán rám néztél. Meg kell mondanom, viszonyom van,
csak hogy az én istenverte férjem észrevegye, én is élek.
– Ó, Jézusom, Sallie! Ó, nem, kérlek – suttogtam hátrahőkölve
tőle.
– Megfelelő időben akartam neked elmondani. Nem örülök,
hogy most kellett. De holnap elmész.
– Nem megyek el. Nem tudok így elmenni.

– Én meg azt akarom, hogy elmenj, Tom. Meg kell tudnom, men�-
nyire komoly ez részemről. Valóságos-e, vagy sem. Még az is lehet,
csak azért teszem, hogy téged bántsalak. Nem tudom biztosan.
– Megkérdezhetem, ki az?
– Nem. Még nem.
– Megígérem, nem csinálok semmi meggondolatlanságot vagy
durvaságot. Legalábbis, míg vissza nem térek New Yorkból. 

Ha szívesen tovább olvasnád, a Hullámok Hercegét könyvesboltban megtalálod, azon bevásárlóközpontban is, ahol a kiadó űzletet nyitott.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 188
Tegnapi: 450
Heti: 638
Havi: 9 251
Össz.: 382 259

Látogatottság növelés
Oldal: PAT CONROY-HULLÁMOK HERCEGE/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »