Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

Rick Riordan
Percy Jackson és az Olimposziak

percy2.jpg
percyuj2.jpg

1. SZATR AZ ESKVI RUHABOLTBAN
Rémálmom így kezdődött: egy tengerparti kisváros kihalt utcáján
álltam. Dühöngő vihar, éjnek évadja. Az út menti pálmafákat
veri az eső. Mögöttük csiricsáré épületek, bespalettázott
ablakokkal. Alig egy háztömbnyire, a hibiszkuszsoron túl az óceán
morajlott.
„Floridában vagyok” – eszméltem rá, de hogy honnan tudtam,
amikor még sohasem jártam ott, titok marad.
Patakopogás ütötte meg fülem. Hátrafordultam, és Grovert
vettem észre, a barátomat, aki épp az életéért futott.
Patákat mondtam, nem tévedés.
Grover ugyanis szatír. Csípőtől felfelé ugyanúgy néz ki, mint a
többi bandákba verődött tini: alig serdülő szakáll, virító pattanások.
A járása egy kissé furcsa, de amíg meg nem látod valódi virgácsait
(addig örülj, amíg nem látod!), eszedbe sem jutna, hogy
nem emberrel van dolgod. Patában végződő szőrös kecskelábait
műlábbal és buggyos farmerrel álcázza.
Grover hatodik óta a legjobb barátom, vele és egy Annabeth
nevű lánnyal vágtunk neki a kalandnak, melynek tétje nem kevesebb
volt, mint hogy megmentjük-e a világot. Grovert július óta
nem láttam. Azóta, hogy egymagában olyan küldetésre indult,
melyről szatír még nem tért vissza…
De térjünk vissza az álmomra: Grover kecskefarkát lengetve,
kezében a cipőjével – ahogy mindig szokta, ha menekülésre kerül

sor – iszkolt. Ajándékboltok és szörfkölcsönzők előtt spurizott el,
miközben a vihar földig hajlította a fákat.
Úgy tűnt, szatír barátomat halálra rémítette valami. A tengerpartról
jöhetett, mert szőrére csillogó, arany homokszemek tapadtak.
Kétségbeesetten igyekezett kereket oldani a… Nos, mi
elől is? Ezt akkor még nem tudtam én sem.
A vihar baljós zúgását hátborzongató morgás nyomta el. Grover
mögött, az utca végében sötét árnyék imbolygott, néha nekiütközött
egy-egy lámpaoszlopnak. A szétszakadó vezetékekből szikraeső
zuhogott.
Grover botladozva szaladt, hol felnyüszített félelmében, hol
maga elé motyogott valami olyasmit, hogy: – Meg kell lógnom,
hogy figyelmeztessem őket!
Látni akkor még mindig nem láttam, mi lehet a nyomában,
csak a morgását hallottam, és a szitkozódását.
Grover egy sarokhoz érve tétovázni kezdett, merre is induljon.
Végül sikerült döntenie – befutott az egyetlen zsákutcába. Kijárat
sehol, csak boltok garmadája. Visszafordulnia késő volt. Hirtelen
egy ajtót tárt ki a közelében a szél. A sötét kirakat fölött a következő
felirat állt: St. Augustine Esküvői Ruhabolt.
Barátom berohant, és lebukott a dobozok mögé.
A szörny elhaladt a kirakat előtt. Szinte még álmomban is éreztem
bűzét, ami orrfacsaró kombinációja volt az ázott birkaszőrnek
és a rothadó húsnak. Ilyen büdös tényleg csak egy szörny lehet:
akár egy bűzborz, ami hagymát evett.
Grover remegett, mint a kocsonya. Leste, ahogy a szörny árnyéka
végigsöpör a háta mögötti falon. Csend, csak az eső kopogott. Talán
elment, gondolta Grover, és ajkát megkönnyebbült sóhaj hagyta el.
A következő pillanatban, mintha villám vágott volna bele, a
bolt utcafrontja szétrobbant, és egy mély hang ezt bömbölte:
– ENYÉÉÉM VAAAGY!

Egész testemben reszketve ültem fel az ágyamban.
Se vihar, se szörnyeteg.
Csak a kora reggeli napsugár.
És egy árnyék suhant el épp az ablakom előtt – remélhetőleg
emberé. Ekkor kopogtak az ajtómon:
– Percy, ideje felkelni! – kiáltotta anyám, mire az árnyék hipphopp
eltűnt.
Bizonyára még mindig álmodom, gondoltam, hiszen az ötödik
emeleten laktunk, és a tűzlétra olyan rozsdás volt, hogy bárki alatt
leszakadt volna. Nem lehetett senki az ablaknál.
– Gyerünk, ez az utolsó napod a suliban! Büszke lehetnél
magadra!
– Megyek már! – nyugtattam anyát, de mielőtt felkeltem volna,
még a párnám alá nyúltam, és előhúztam egy golyóstollat.
Anakluszmosz – olvastam el rajta sokadszorra a görög feliratot,
mely annyit tesz: Háborgó Árapály.
Már éppen le akartam csavarni a kupakját, de valami visszatartott.
Már magam sem tudtam, mikor nyitottam ki utoljára.
Ráadásul anyám is megtiltotta, hogy halálos fegyvereket használjak
a lakásban. Amikor egy gerelyt rosszul hajítottam el, és levertem
vele az összes porcelánját, elszakadt nála a cérna. Árapályt
az éjjeliszekrényre tettem, és kimásztam az ágyból. Kapkodva felöltöztem,
és igyekeztem nem gondolni sem az álombéli szörnyre,
sem az árnyékra az ablakom előtt.
Meg kell lógnom, hogy figyelmeztessem őket!
Mire akart figyelmeztetni Grover? És kiket?
Három ujjamat a szívemre helyeztem, úgy, mintha ki akarnám
tépni. Grover tanított meg erre az ősi mozdulatra, amivel távol
tarthatod a gonoszt.
[]
De mit foglalkozom annyit egy álommal?!
Ez az utolsó napom a suliban, és anyának igaza volt, büszke lehetek
magamra. Végre sikerült egy évet végigcsinálnom úgy, hogy
nem rúgtak ki. Nem történt egyetlen fura baleset sem. Egyetlen
osztálytermet sem tettem csatatérré, egy tanár sem változott
szörnyeteggé, hogy aztán meg akarjon ölni robbanó házi feladattal
vagy mérgezett iskolatejjel. Holnap elindulhatok kedvenc helyem,
a Félvér Tábor felé.
Már csak egyetlen nap, és mehetek. Nem szúrom el ezt az utolsó
napot.
Nem is sejtettem, mekkorát tévedek. Mint mindig.

Reggelire anyám kék tojást sütött, és kék palacsintát. Ilyen
vicces anyám van, a kivételes napokat kék ételekkel ünnepli
meg. Azt hiszem, ezzel is csak biztatni akarja magát, hogy
minden lehetséges. Ha kék palacsinta lehet a tányéron, miért
ne végezhetné el Percy Jackson a hetediket?! Az élet apró
csodái.
Amíg ettem, anyám az egyenruhájában mosogatott. Csillagos,
kék szoknya és fehér-piros csíkos ing. Ebben árulja az édességet
az Édes Amerikában. Hosszú haját lófarokba fogta.
A palacsinták isteniek voltak, de valahogy mégsem ízlettek úgy,
mint általában. Ezt anya is észrevette.
– Jól vagy, Percy? – hajolt hozzám.
– Istenien!
Ő az, akinek nem hazudhatok, átlátott rajtam akkor is, megtörölte
a kezét, és leült velem szemben.
– A suli, vagy…
Be sem kell fejeznie a mondatát, tudom, mit akar kérdezni.

– Grover bajban van – vágtam rá nyomban, és elmeséltem az
álmomat.
Anyám csücsörített egyet a szájával. Nem sokat beszélünk itthon
a másik életemről, mert megpróbálunk normális családnak
látszani, de anyám pontosan tudja, mit jelent nekem Grover.
– Emiatt ne nyugtalankodj! Grover már nagy szatír, ha bajban
lenne, már értesítést kaptunk volna a… a táborból… – Megmerevedett,
ahogy kimondta a tábor szót.
– Mi a baj?
– Semmi – felelte. – Tudod mit? Ma délután megünnepeljük
a suli végét, elviszlek téged és Tysont a Rockefeller Centerbe, tudod,
abba a gördeszkaboltba, amit úgy imádsz.
Ez aztán a mézesmadzag! Állandóan spórolnunk kell. Nem engedhetünk
meg magunknak semmi luxust anyám esti iskolája és
az én magánsulimon kívül, úgyhogy nem sűrűn járunk gördeszkaboltokba.
És valami nem tetszett a hangjában.
– Várj egy percet! Ma este nem pakolnunk kellene?
– Ó, drágám, ami a tábort illeti… – rázta meg a törlőrongyot. –
Üzenetet kaptam Kheiróntól.
Szívem a torkomban dobogott. Kheirón a tábor igazgatója,
nem lépne velünk kapcsolatba, ha nincs rá komoly oka.
– Mit üzent?
– Hogy a tábor nem biztonságos. Jobb lenne, ha elhalasztanánk
az utazást…
– Elhalasztani? Mi az, hogy nem biztonságos? Félvér vagyok,
számomra nincs biztonságosabb hely a tábornál…
– Általában, de nem most, amikor bizonyos problémák…
– Miféle problémák?
– Percy, maradjunk abban, hogy délután megbeszéljük. Talán
még maga Kheirón sem tudja, mi folyik a szigeten, nemhogy
én!

Agyamban számtalan kérdés zakatolt. Miért nem biztonságos
a tábor? Feltettem volna őket, de az óra fél nyolcat ütött.
– Indulj, Percy! Ne várasd meg Tysont!
– De…
– Semmi de, majd délután megbeszéljük! Nyomás a suliba!
Semmihez nem fűlött kevésbé a fogam, mint a suliba menéshez.
De anyám bedobta azt az érzékeny-kislány nézését, amivel figyelmeztetett:
még egy kérdés, és sírva fakad. Mellesleg Tysonnal
kapcsolatban is igaza volt. Találkozóm volt vele a metróban, és ha
nem megyek, magába zuhan, mert retteg egyedül földalattizni.
Gyorsan összepakoltam a dolgaimat, de az előszobában
visszafordultam:
– Anya, az a dolog a táborral szerinted kapcsolatban van az álmommal
és Groverrel?
Lesütötte a szemét.
– Délután elmondok mindent, vagy legalábbis, amennyit tudok
az ügyről.
Nagy nehezen elköszöntem, és leslisszoltam a lépcsőn.
Akkor még nem tudtam, hogy a délutánra beígért beszélgetésből
semmi sem lesz, ahogy azt sem, hogy nem alszom otthon egy
jó darabig.
Kiléptem a házból a napsütésbe. A szemben lévő épület barna
homokkő falán sötét árnyék suhant át – emberi sziluett, pedig
senki nem járt az utcán.
Csak egyetlen pillanatra láttam, aztán eltűnt.

2. KANNIBLFOCI
A nap úgy indult, ahogy szokott: normálisan. Már amennyire
egy nap normálisan kezdődhet a Meriwether iskolában.
Ez ugyanis egy úgynevezett alternatív suli. Babzsákokon ülünk,
ahelyett, hogy egy pad mögött görnyednénk, nem kapunk osztályzatot,
a tanárok farmerban és Metallica-pólóban tanítanak.
Nekem épp megfelel, mivel ADHD vagyok, azaz figyelemhiányos
hiperaktivitás-zavaros, diszlexiával megspékelve, mint a legtöbb
félvér. Normális suliban esélyem sem lenne, kirúgnának. Az
volt a baj a Meriwetherrel, hogy a tanárok mindig a dolgok derűs
oldalát nézték, a gyerekek pedig… Nos, ők nem voltak mindig
olyan derűsek.
Vegyük az első órát, ami aznap történetesen angol volt. A legyek
urát olvastuk, amelyben egy csapat srác hajótörést szenved
egy szigeten, és mind bekattannak. Ebből kiindulva a tanárunk év
végi vizsga gyanánt tanári felügyelet nélkül kiküldött minket egy
teljes órára az udvarra, hogy vajon mi történik. Hát az történt,
hogy a hetedikesek és a nyolcadikosok között sor került egy gatyarángató
versenyre, két kavicsdobálásra és egy heves kimenetelű
kosárlabdameccsre. A suli ügyeletes nagymenője, Matt Sloan
volt a főkolompos.
Matt nem volt nagy és erős, de igyekezett annak látszani. Szeme
akár egy pitbullé, sötét haja merő kóc. Hanyag eleganciával
öltözködött, mint aki azzal tüntet, mennyire nem érdekli szülei

pénze. Az első fogából akkor tört le egy darab, amikor elcsaklizta
apja Porschéjét, hogy autózgasson egy kicsit, és nekiment a „Lassítson!
Gyerekek az úton!” táblának.
Szóval Sloan mindenkinek megrángatta a gatyáját, de Tysonnal
ráfaragott. Tyson volt a Meriwether iskola egyetlen hajléktalan
nebulója. Ha anyámmal jól sejtjük, kiskorában megszabadultak
tőle a szülei, mert olyan… furcsa volt. Majd’ két méter magas, és
olyan masszív testfelépítésű, akár a jeti, ennek ellenére állandóan
nyavalygott, és mindentől berezelt, még a saját árnyékától is.
Arca minden szimmetriát nélkülözött, és meglehetősen állatias
volt. A szeme színéről nem tudnék számot adni, mert a kapafogainál
magasabbra már nem láttam. Hangja férfiasan mély, de a témái
gyerekesek. Azt hiszem, azért, mert a Meriwether előtt nem
járt még iskolába. Foltos farmert hordott, csónaknyi cipőt és lyukas
flanelinget. Bűzlött, mint a New York-i metró, mert valóban
ott volt az otthona, egy hűtő kartondobozában rendezkedett be a
72. utcánál.
A Meriwether iskola szociális gondozás címén vette fel, így
mindenki nagyon büszke lehetett magára. A baj csak az volt, hogy
Tysont senki sem szerette. Miután kiderült, hogy egy gorillabőrbe
bújt anyámasszony katonája, az ugratások céltáblája lett. Azt hiszem,
én voltam az egyetlen barátja, amiből az következik, hogy
nekem is ő volt az egyetlen cimborám.
Anyám megpróbált segíteni, de hiába koptatta a száját az intézményvezetőségnél,
hogy karolják fel jobban, hiába kereste meg a
szociális segítőket, ők váltig állították, hogy a fiú nem létezik, mert
átfésülték az említett utca minden négyzetcentiméterét. Hogy hogyan
nem találták meg a hegyomlásnyi Tysont, aki ráadásul egy
hűtőszekrény dobozában héderezik, máig rejtély a számomra.
De visszatérve a gatyarángató Sloanra: Tysonnál is bepróbálkozott,
de a fiú egy kicsit túl hirtelen reagált, minek köszönhetően
De visszatérve a gatyarángató Sloanra: Tysonnál is bepróbálkozott,
de a fiú egy kicsit túl hirtelen reagált, minek köszönhetően

Sloan öt métert repült, és végül belegabalyodott a pisisek hintájának
kötelébe.
– Te korcs patkány! – kiáltotta Sloan. – Miért nem takarodsz
vissza a lyukba, ahonnan jöttél?!
Tyson ezt nagyon a szívére vette, leült sírni a mászókára, kezébe
temette arcát, és annyira rázta a zokogás, hogy a vasrúd meghajlott
alatta.
– Vegyél vissza, öreg – siettem Tyson védelmére.
– Mit vagy úgy oda ezért a torzszülöttért? Ha nem barátkoznál
vele, talán még mások is szóba állnának veled – förmedt rám
Sloan.
Ökölbe szorítottam a kezem, és csak remélni tudtam, hogy az
arcom nem annyira vörös, amennyire lángolni érzem.
– Ő nem torzszülött, ő csak…
Hiába gondolkoztam valami frappáns válaszon, nem jutott
eszembe semmi, de Sloan úgysem figyelt rám. Undorító haverjaival
épp röhögőgörcsöt kaptak. Azt hittem, hallucinálok, vagy mi,
mert Sloan mellett most nemcsak a szokásos sleppje – két-három
balfék – állt, hanem sokkal többen voltak, ráadásul olyanok, akiket
ezelőtt soha nem láttam.
– Majd a tesiórán megkapod a magadét. Halott vagy, Jackson
– sziszegte Sloan.
Az alternatív angolóra végén befutott tanárunk, Mr. De Milo,
és a csatatéren biztosított bennünket arról, hogy tökéletesen
megértettük A legyek urát, és átmentünk a vizsgán. Azt is hozzátette,
hogy belőlünk soha, de soha nem lesznek erőszakos felnőttek.
Matt Sloan bólogatott a legbuzgóbban, majd rám vigyorgott
csorba fogával.
Tyson bőgött, meg kellett ígérnem, hogy meghívom egy mogyoróvajas
szendvicsre, ha abbahagyja végre.
– Ugye, nem vagyok torzszülött? – nézett rám.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 42
Tegnapi: 455
Heti: 2 155
Havi: 7 963
Össz.: 380 971

Látogatottság növelés
Oldal: RICK RIORDAN- OLIMPOSZIAK 2/RÉSZLET
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »