Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

Rövidre vágott, teljesen ősz haja volt, bozontos körszakálla és világoskék
szeme. Kopott farmert és piros-fekete kockás inget viselt.
– Körülbelül négyórás utunk lesz. Victor pár perce hívott. Már
hazaért, és nagyon vár téged. Mérget vehetsz rá, hogy fantasztikus
nyarad lesz. Colorado gyönyörű ebben az évszakban, a birtok pedig
a vidék legszebb részén terül el. De majd te is meglátod. Pár perc
múlva indulunk, csak még várunk valakit. Lesz egy útitársad, remélem,
nem bánod!
– Kicsoda? – köszörültem meg a torkom, és a gép elejénél lévő
ajtó felé kaptam a tekintetem. Már kezdtem beleélni magam, hogy
a repülőút alatt lesz időm nyugodtan felkészülni a nagybátyámmal
való találkozásra.
– A kis Zoe Tree. Odaát Coloradóban a ti családotok birtoka és
az övék egymás mellett van. Egyszóval szomszédok lesztek a nyárra.
Körülbelül egyidősek vagytok, biztosan lesz majd közös témátok
is. Ő mesélhet egy-két dolgot az ottani életről és Victor bácsikádról.
Jól tudom, hogy még sosem találkoztál a nagybátyáddal?
– Nem, mi… még nem volt alkalmunk.
– Semmi gond, kislány, lesz időd megismerni. Victor rendes ember,
jól meglesztek. De tudnám, hol késik az a lány! Már itt kellene
lennie – nézett az órájára.
Kopogó léptek zaja hangzott fel a lépcsőn. A következő pillanatban
egy száguldó energiabomba viharzott be. Leszórt vagy egy
tucat papírszatyrot az első ülésre, aztán nevetve az elé siető Oscar
nyakába ugrott. Térdig érő csizmát, passzos fekete nadrágot és cseresznyepiros
inget viselt. Messziről sütött róla, hogy kényelmesen
érzi magát a bőrében.

– Hapsikám, de örülök, hogy látlak! – A hangja mély volt, és csak
úgy rezgett benne az öröm. – Ezek a New York-iak már kezdtek
kiborítani. Menjek végig az X folyósón, amíg meg nem látom az
Y leágazást, arra forduljak rá, és akkor el is jutok a Z kapuhoz, de
nehogy arra a másikra forduljak, mert az elvisz egészen Alaszkáig!
Komolyan mondom, egyik sem volt képes elmagyarázni rendesen,
hogy jutok ide! – panaszkodott. Minden szavából áradt az
izgalom. Olyan hevesen beszélt, mintha csak az év sztoriját mesélné.
– Hej, Zoe baba, hiányzott már az a hatalmas szád! – kacagott
fel újra Oscar. – Mutasd magad, egészen illedelmes hölgy lett belőled!
Biztos megtanítottak abban a puccos iskolában elegánsan teázni,
meg női nyeregben, összezárt lábakkal lovagolni. Talán már
azt is elfelejtetted, hogy fütyülnek a cowboyok, pedig majd kiköptem
a tüdőmet, mire megtanítottam neked! – Megfogta a lány
mindkét vállát, úgy csodálta; a szemében büszkeség tükröződött.
– Nagyon tévedsz, vén csont! – vágott vissza a lány, és hátrébb
lépett. A szájába vette a hüvelyk- és a mutatóujját, beszívta a levegőt,
majd olyan éleset és hangosat füttyentett, hogy az egész repülő
visszhangzott belé. Egyre jobban fájt a fejem, de eszemben sem volt
felhívni magamra a figyelmet. Zoe Tree gondtalan és nagyon közvetlen
embernek látszott. Elhatároztam, hogy a repülőút alatt megpróbálok
a lehető legtávolabb maradni tőle.
– Ej, kislány – kacagott fel Oscar –, ha az anyád rájön, hogy
ugyanazt a pimasz kis dugót kapja vissza, akit egy évvel ezelőtt elengedett
a magániskolába, csalódott lesz.
– Jaj, Oscar… már annyira hiányoznak! Szeretnék minél előbb
otthon lenni! Mikor indulunk?

– Egy percen belül kérem is a felszállási engedélyt, ha méltóztatsz
végre leülni! Addig is ismerkedj meg Lenával, ott ül hátul! Ő Victor
unokahúga, és a birtokon tölti a nyarat.
– A Mindenhatónak van unokahúga? – kacagott fel Zoe, aztán
észbe kapott.
Oscar elnéző mosollyal visszaballagott a pilótafülkébe.
– Sajnálom, ez nem volt szép tőlem. – A lány közelebb jött hozzám.
– Ugye, nem bántottalak meg?
– Nem, dehogy – ráztam meg a fejemet, aztán elfordultam. Reméltem,
ha nem veszek róla tudomást, akkor leül valahová előre.
Megbántam, hogy nem hoztam magammal olvasnivalót, még egy
pletykalappal is beértem volna, csak ne kelljen beszélgetnem. A gép
motorjai egyszerre dübörögtek fel, és a szívem a torkomba ugrott.
– Zoe Tree vagyok egyébként. Furcsa, hogy még sosem hallottam
rólad.
Mosolygott, de szerencsére nem nyújtott kezet. Elkeseredetten
néztem, ahogy lehuppan a velem szembeni ülésre, becsatolja az
övet, és kíváncsian méregetni kezd. Kényelmetlenül éreztem magam
a kutató pillantástól, és fészkelődni kezdtem.
– Lena – nyeltem egy nagyot. Próbáltam nem gondolni rá, hogy
egy percen belül felszállunk.
– Igen, mondta Oscar, hogy ez a neved – jegyezte meg nevetve.
A gép elkezdett gurulni a kifutópályán. Egyre jobban féltem.
Teljesen elfeledkeztem Zoéról. Belekapaszkodtam az ülés karfájába,
szorosan behunytam a szemem, és próbáltam figyelmen kívül
hagyni a lüktetést a fejemben. A fájdalom keselyűként marcangolta
az agyamat. Kicsordult egy könnycsepp a szememből, de
gyorsan letöröltem. A zsebemben lévő doboz után tapogatóztam.

Pánikbetegségre és a kezdődő depresszióra írták fel, de a fájdalommal
is mindig elbánt. Megfordult a fejemben, hogy túl sokat
szedek belőle, de kettő sosem segített. Kipattintottam a doboz tetejét,
kivettem két újabb szemet, majd gondosan visszazártam.
– Ezzel könnyebb lesz. – Zoe egy kisebb palack vizet nyújtott felém.
– Félsz a repüléstől, igaz? Elsápadtál.
Lenyeltem a gyógyszert, miközben kortyoltam az üvegből. A gép
zökkent egy nagyot. Az ujjaim merevek voltak a kapaszkodástól,
ezért történhetett meg, hogy kicsúszott a kezemből a doboz, és hátrafelé
kezdett gurulni.
– Várj, felveszem! – Zoe egy másodperc alatt kikapcsolta az övét,
és a karfákba kapaszkodva a gyógyszerem után mászott. Szólni
akartam neki, hogy üljön vissza, mert a gép emelkedni kezdett, de
a rémület elvette a hangom. Megint becsuktam a szemem, és úgy
kapaszkodtam az ülésbe, mintha az életem múlna rajta. Abban a
pillanatban úgy is tűnt. Két perc telhetett el, mire egyenesbe jöttünk.
Kinyitottam a szemem. Zoe újra velem szemben ült, és megfejthetetlen
arckifejezéssel méregetett. A doboz a piruláimmal ott
volt a közöttünk lévő felhajtható kisasztalon.
– Köszönöm! – mondtam megkönnyebbülten. Nagyot sóhajtott,
és halvány mosoly jelent meg az arcán.
– Semmiség, nyuszifül, látszott, hogy szükséged van egy kis
gondoskodásra – jegyezte meg hirtelen jött vidámsággal. – Mindig
rosszul vagy a repüléstől?
– Általában nem… ennyire. – Megmasszíroztam a halántékomat.
Melegem volt, de egy fokkal jobban éreztem magam.
– Bocs, hogy az előbb leszóltam a New York-iakat. Gondolom,
te is idevalósi vagy. Nem rossz hely ez – magyarázta folyamatosan

–, csak a sulim volt egy börtön. Egyenruha, kimenő nélkül sehová,
beképzelt szoláriummacák minden sarokban, akik azt lesik, mikor
hibázol, hogy aztán egy szépen kitalált ocsmány pletykával társadalmilag
kinyírjanak. Komolyan mondom, az anyámnak az volt
élete legrosszabb döntése, hogy ideküldött. De szerencsére soha többé
New York. Neked is vannak hasonlóan szép iskolai emlékeid?
Mint tősgyökeres New York-inak? – fintorodott el.
Hátradőlve, kíváncsian várta a válaszom. Közben egyre magasabbra
emelkedtünk. Kifújtam az eddig visszafojtott levegőt. Rájöttem,
hogy csúnya dolog lenne figyelmen kívül hagyni a kérdéseit.
Nem akartam rögtön rosszul indítani.
– Igazából, nincs sok mesélnivalóm. Én is magániskolába jártam,
de szerettem. Idén érettségiztem, a nyarat pedig a nagybátyámnál
töltöm – mondtam fel a betanult szöveget.
– Most először jársz nála, ugye? – kezdődött meg a faggatózás,
amitől tartottam.
– Igen – válaszoltam röviden.
– De gondolom, már ismered! – bólogatott.
– Még sosem találkoztunk.
– Hogyhogy? Egy ismeretlen nagybácsi? Csak nem valami rejtélyes
családi viszály áll a háttérben? A te feladatod megtörni a jeget?
Lazák a szüleid, hogy elengedtek egyedül egy ismeretlen városba,
egy ismeretlen rokonhoz. Amikor én először ideutaztam, az egész
család velem volt, hogy ha rosszak lennének a körülmények, kimenekítsenek.
De a te szüleid akkor ezt másként fogják fel. Ők hogyhogy
nem jöttek veled?
– Ők… Sok a munkájuk – nyögtem ki. Egyre nagyobb kínban
voltam a hazugságok miatt, és tudtam, hogy nem úszom meg

ennyivel. Zoe olyan embernek látszott, aki nem hátrál. Hogy védjem
magam, támadó taktikát alkalmaztam.
– Te biztos sokat tudsz a nagybátyámról. Miért nevezted Mindenhatónak?
Mesélsz egy kicsit róla?
– Persze hogy mesélek! Úgy látom, tényleg rád fér az információ
– bólogatott sajnálkozva. – Victor Wallt a környéken mindenki
Mindenhatónak nevezi. Ő is tud róla, szerintem még hízeleg is neki.
– Te is arrafelé laksz, ugye?
– Szinte ugyanott. A családjaink birtoka szomszédos egymással.
De a kapcsolat nálunk sem felhőtlen. Az anyám már jó ideje haragszik
a bácsikádra, de nem tudom, miért – ráncolta össze a homlokát
–, mert a Mindenható voltaképpen egész jó fej. Jut eszembe,
maradhatna ez az utazás kettőnk között? Anya dühös lenne,
ha meghallaná, hogy Victor gépével utaztam. Mindig azt mondja,
hogy inkább ne legyünk neki lekötelezve. Szóval megtennéd, hogy
hallgatsz róla?
– Nem hinném, hogy szóba kerülne, de hallgatok. – Valami
nyugtalanított, ezért inkább rákérdeztem. – Honnan tudtad, hogy
én ma utazom? Csak a gép miatt kérdezem, mert…
– Ja, hogy az! Oscar szólt róla. Felhívott reggel, mert tudta, hogy
én is ma jövök haza. A déli géppel mentem volna, de átszállással
kétszer olyan hosszú az út. Oscar a nagybátyádnál dolgozik, afféle
mindenes sofőr – magyarázta. – Hét éve ismertem meg, amikor
a bátyámat tanította vezetni. Én is elkísértem az órákra, de
csak idegesítettem mindkettejüket, ezért állandóan elküldtek a fenébe.
Nem hagytam magam, és mire a bátyám belejött a vezetésbe,
Oscarral összehaverkodtunk. Azóta néha felhív. Azt mondja,
azért, hogy ne felejtsem el az otthoni beszédet, pedig tudom, hogy

hiányzom neki. De épp Victorról beszéltem, bocs, hajlamos vagyok
a csapongásra! Szóval említettem, hogy a földjeink szomszédosak.
Nos, olyannyira azok, hogy csak egyetlen természetes határvonal,
egy folyó választja el a két birtokot. Mivel a folyó szinte nyílegyenes
és jórészt a hivatalos határvonalon folyik, na meg egyik család sem
használja a víz melletti területeket, ezért nincs kerítés. Egy hatalmas
egységet alkot a két földterület. Mindkét birtok az egyik jellegzetes
közép-coloradói völgyben fekszik. Még nem láttad, úgyhogy felvázolom.
– Kikapcsolta az övét, előrébb csúszott, és heves magyarázatba
kezdett. Szőkésbarna, hullámos haja csak úgy repkedett a feje
körül, ahogy az egész testét belevonta a beszédbe.
– Úgy kell elképzelni, hogy akárhová mész, minimum két oldalról
hóval borított hegyek vesznek körül, de a völgyben kifejezetten
meleg van ebben az évszakban. Rengeteg a kisebb-nagyobb tó is
arrafelé. Majd a saját szemeddel is látni fogod. Az erdő körülöleli
az egész völgyet. Ha ősz közepén leszáll a köd, olyan, mintha sűrű
pókháló fonná be a fákat. Félelmetes, ugyanakkor fantasztikus
látvány. A levegő olyan tiszta, hogy ha beszívod, esküszöm, érzed,
ahogy tisztul a tüdőd. Nem sokan élnek arrafelé, de a környék kárpótol
mindenért. Ráadásul, ha valami egyéb szórakozásra vágysz,
Colorado Springs röpke egyórás autóútra van tőlünk. A nagybátyád
földje valamivel nagyobb, mint a miénk, de már nem sokáig, mert
az anyám rosszul viseli, ha valamiben megelőzi őt a Mindenható.
Egy ideje elkezdte felvásárolni a völgyön túli földeket, bár isten tudja,
mit lehet azokkal kezdeni. Csupa erdő az egész. Talán legelőt
akar belőle csinálni! – gondolkozott el.
– Ezzel foglalkoztok? Állattenyésztéssel? – ugrottam rá a témára.
Bármit, csak ne térjünk vissza a szülőkhöz.

– Lótenyésztéssel, telivéreket nevelünk. Ahogy a nagybátyád is.
Nem sokat értek hozzá, az anyám és a bátyám ellenezte, hogy én is
ott dolgozzak. Bentlakásos iskolába küldtek, hogy sokra vigyem –
fintorgott. – Mindig azt hallottam a bátyámtól, hogy legyek orvos
vagy ügyvéd, mert ez neki nem adatott meg. Tudod, ő korán elkezdett
dolgozni a lovakkal, és nem volt lehetősége folytatni az orvosit.
– És az apád? Ő is lovakkal foglalkozik? – Az volt a taktikám,
hogy elárasztom kérdésekkel, és akkor nem lesz ideje felőlem érdeklődni.
De valamibe beletenyereltem, mert elborult az arca, és a
szeme sem nevetett már.
– Még kiskoromban meghalt. Lovasbaleset – mosolyodott el
halványan.
– Sajnálom. Én…
Most mit mondjak? Hogy egy cipőben járunk? Szemétnek éreztem
magam, mert amíg ő mesélt a halott apjáról, én hazudtam neki
a szüleimről.
– Régen volt már – vonta meg a vállát. – Alig emlékszem rá. –
Leszedett egy láthatatlan pihét a térdéről. Észrevettem, hogy könny
gyűlik a szeme sarkába, de pislogott párat, és már nyoma sem volt.
– Bocs, néha kijön belőlem.
– Érthető, ha szomorú vagy. Mindenki az lenne a helyedben. –
Átöleltem magamat, és a hónom alá dugtam a kezemet.
– Inkább mesélek még, hogy ne legyen olyan ismeretlen neked
a terep, mire odaérünk, jó?
Meg sem várva a választ, lelkesen folytatta. Beszéd közben állandóan
hátrasimította a haját, ami ugyanúgy visszahullott az arcába.
Kezdtem irigyelni a belőle áradó magabiztosságot.

– A bácsikád miatt felesleges aggódnod! Ő tényleg rendes ember.
Ritkán láttam, amíg otthon laktam, mert anya régen utálta,
ha átmentünk a birtokára, de amikor találkoztunk, akkor mindig
kedves volt. Olyan negyven körüli lehet, és nagyon jól néz ki a korához
képest. Izmos meg minden, és egyáltalán nem olyan, mint a
többi felnőtt. Rengeteget dolgozik a lovakkal, az övéi a legszebbek
a kontinensen. Meg a mieink.
– Egyedül él?
– Igen. Persze Ethel még vele lakik; ő a házvezetőnő, majd te is
megismered, nagyon kedves asszony. Olyan mindenki nagymamája
típus. Állandóan becézget, és panaszkodik, hogy keveset eszel a
főztjéből. Eszméletlenül jól süt!
– Hű, de sokat tudsz! – Kezdtem örülni, hogy potyázásra adta a
fejét. – Nagy segítség vagy!
– Köszönöm! – Büszkén kihúzta magát. – Anya szerint, ha bekerülök
egy vadidegen társaságba, fél óra alatt mindenki a barátom
lesz. Kiskoromban sokáig azt hitték, hogy hiperaktív vagyok.
Egyébként, ha már berendezkedtél a nagybátyádnál, esetleg néha
átugorhatnál hozzánk. Nem akarok rád akaszkodni, de az összes
ismerősömet egy éve láttam utoljára. Félek, hogy már megváltoztak
a dolgok. Igaz, én sem vagyok ugyanaz. A bátyám az egyetlen,
akivel bármiről tudok beszélgetni, de ő férfiból van, és pár dologra
csak rázza a fejét, hogy ne zaklassam ilyen nőcis dolgokkal. Ráadásul
mióta átvette a birtokot, egyfolytában dolgozik. Szóval néha
lóghatnánk együtt a nyáron, ha neked sincs ellenedre.
– Az jó lenne! – mosolyogtam.
Egyre jobban felengedtem a kedvességétől. Egy órája folyamatosan
beszélt, vidám dolgokat mesélt a környékről és a nagybátyámról.
Bizakodni kezdtem, hogy talán elviselhető lesz az ottani élet.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 41
Tegnapi: 450
Heti: 491
Havi: 9 104
Össz.: 382 112

Látogatottság növelés
Oldal: HELENA SILENCE-ENIGMA/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »