Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

uvegtron4.resz.jpg


1. rész
Az árnyak úrnője


Valami várt rá a sötétben. Ősi volt, kegyetlen, az árnyékban járt, és pórázon rángatta a tudatát. Idegen világból hozták ide, hogy ősi, eredendő ridegségével elárasszák az ő lelkét. Valami láthatatlan akadály még elválasztotta őket egymástól, de a fal egyre jobban ingott, ahogy a lény fel-alá járkált mellette és próbálgatta a szilárdságát. Ő pedig már a nevére sem emlékezett. A nevét felejtette el először, amikor a sötétség beburkolta őt hetekkel, hónapokkal vagy eonokkal ezelőtt. Aztán azoknak a neve tűnt a feledés homályába, akik olyan sokat jelentettek a számára. Csak a rettegést és a kétségbeesést tudta felidézni, de azt is csak arra a rövid időre, amikor valami dobpergéshez hasonlóan újra és újra megszakította a sötétséget: néhány percig tartó kiabálás, vér és fagyos szél. Abban a vörös márvány és csupa üveg teremben a szerettei voltak; a lány, akinek a feje a földre hullott… A földre hullott.

Szép lány volt, finom kezei arany galambokhoz hasonlítottak. Nem az ő hibája volt, még akkor sem, ha most nem jut eszébe a neve. Az üvegtrónon ülő férfi miatt történt, aki megparancsolta az őrnek, hogy a kardjával húst és csontot zúzzon szét. A sötétségben nem létezett semmi azon a pillanaton túl, amikor a fej a földre hullott. Ez a pillanat ismétlődött újra és újra, miközben a lény a közelében járkált, és arra várt, hogy ő megtörjön, behódoljon és beengedje. Egy herceg. Nem emlékezett rá, hogy a lény volt-e a herceg, vagy ő maga volt-e herceg egykor. Nem valószínű. Egy herceg nem hagyta volna, hogy lefejezzenek egy nőt. Egy herceg megállította volna a pengét. Egy herceg megmentette volna a nőt. De ő nem mentette meg, és azt is tudta, hogy az ő segítségére sem fog senki sietni. A valódi világ még létezett az árnyak mögött. Az a férfi kényszerítette őt arra, hogy részt vegyen benne, aki megparancsolta, hogy mészárolják le azt a szép nőt. És eközben senki nem vette észre, hogy egy marionettbáb lett belőle, aki a tudatát gúzsba kötő bilincsek miatt alig tud beszélni vagy cselekedni. Gyűlölte az embereket a vakságuk miatt. A gyűlölet érzését még ismerte. Nem lett volna szabad beléd szeretnem. A lány ezt mondta neki, mielőtt meghalt. Nem lett volna szabad belészeretnie, és neki sem lett volna szabad vennie a bátorságot ahhoz, hogy viszonozza a nő érzéseit. Megérdemelte ezt a sötétséget és azt is, hogy a láthatatlan határ leomlott, a lény pedig, aki lesben állt, beleszivárgott a testébe és betöltötte… Megérdemelte. Így maradt, az éjszaka foglyaként, és tanúja volt a sikolynak, a vérnek, a kőre zuhanó testnek. Tudta, hogy küzdenie kellene, tudta,


hogy másodpercekkel korábban még küzdött, mielőtt a fekete gallér a nyaka köré zárult. De a sötétségben ott várt egy lény, és ő nem tudta rávenni magát arra, hogy tovább harcoljon ellene.

Aelin Ashryver Galathynius, a tűz örököse, a fényhozó Mala pártfogoltja és Terrasen jog szerinti királynője egy kopott tölgyfa pultra támaszkodva fi gyelte a különféle hangokat, már ami kivehető volt a kurjongatás, nyögdécselés és trágár dajdajozás közepette. Bár az elmúlt években a kocsma számos tulajdonost megrágott és kiköpött, maga a Vaults nevezetű föld alatti bűnbarlang nem változott: a fülledt melegben az állott sör és a mosdatlan testek orrfacsaró bűzt árasztottak, és a helyiségeket zsúfolásig megtöltötte a csőcselék és a sok hivatásos bűnöző. Többször megesett, hogy fi atal lordok és kereskedőfi ak tántorogtak le a Vaults lépcsőjén, és aztán soha többé nem kerültek elő. Ki azért, mert nem a megfelelő személy előtt villantotta meg az aranyát vagy ezüstjét, ki azért, mert nemcsak hiú volt, hanem elég részeg is ahhoz, hogy azt higgye, csak úgy beugorhat a ringbe és majd élve kisétál onnan. Voltak, akik rosszul bántak a pénzért megkapható nőkkel a barlangszerű termet szegélyező fülkékben, és a saját

bőrükön tanulták meg, hogy a Vaults tulajdonosai milyen embereket látnak szívesen. Aelin a korsó sörét iszogatta, amit a verejtékező pultos az előbb tolt oda neki. Híg volt és olcsó, de legalább hideg. Az émelyítő testszag mellett a sült hús és a fokhagyma illata is ott lebegett a levegőben. Megkordult a gyomra, de nem volt annyira ostoba, hogy ételt rendeljen. Egyrészt a húsételek a fenti sikátorban élő patkányok nélkül nem jöhettek volna létre, másrészt rendszerint beléjük kevertek valamit, amitől a módosabb polgárok elkábultak, és üres pénztárcával ébredtek a fentebb említett sikátorban. Ha egyáltalán magukhoz tértek. Aelin ruhája is piszkos volt, de elég jó minőségű ahhoz, hogy a tolvajok felfigyeljenek rá. Így tehát óvatosan megvizsgálta a sörét, beleszagolt és csak azután kortyolt bele, hogy biztonságosnak ítélte. Hamarosan muszáj lesz valami ételt szereznie, de előtte meg akarja tudni, amit itt, a Vaultsban megtudhat: mi az ördög történt Résvárban a távolléte alatti hónapokban. És Arobynn Hamel melyik ügyfelét akarta annyira látni, hogy annak ellenére megkockáztatott egy itteni találkozást, hogy a fekete egyenruhás őrök úgy portyáztak a városban, mint a farkasfalkák. A partra szállás kavalkádjában Aelinnek sikerült elsurrannia egy ilyen járőr mellett, és közben nem kerülte el a figyelmét az egyenruhájára hímzett ónixfekete wyvern sem. Fekete a feketére – Adarlan királya talán belefáradt annak elleplezésébe, hogy mekkora fenyegetést jelent, és rendeletet adott ki, amelyben megszüntette a birodalom hagyományos színeinek, a vérvörösnek és az aranynak a használatát. Fekete, akár a halál, fekete, mint a két rémkulcs és a valg démonok, akikből most legyőzhetetlen sereget toborzott ma- gának.

Aelin beleborzongott a gondolatba, és kiitta a maradék sörét. Ahogy letette a korsót, sötétszőke haján megcsillant a kovácsoltvas csillár fénye. A kikötőből egyenesen a part menti árnypiacra sietett, ahol bárki megtalálhatott bármit, amire szüksége volt: ritka árut, csempészárut, vagy akár hétköznapi cikkeket. Ő egy rakás hajfestéket szerzett be. A kereskedőnek az áron felül adott még egy ezüstöt, hogy megengedje, hogy a hátul lévő kis helyiségben befesse a még viszonylag rövid, kulcscsontjáig érő haját. Ha azok az őrök a kikötőt figyelték és esetleg kiszúrták, akkor egy aranyszőke hajú nőt fognak keresni, sőt, mindenki egy aranyszőke hajú nőt fog keresni, hiszen heteken belül el fog terjedni a hír, hogy a király bajnoka nem teljesítette a megbízatását: nem hajtotta végre a merényletet a wendlyni királyi család ellen, és nem lopta el a haditengerészeti védelmi terveket. Aelin ugyanis hónapokkal ezelőtt figyelmeztette Eyllwe királyát és királynőjét, így tudta, hogy azok meg fogják hozni a szükséges óvintézkedéseket. De egyvalaki élete még így is veszélyben forgott; őt kell megtalálnia még azelőtt, hogy végrehajtja a terve első lépéseit. És ugyanő magyarázatot tudna adni az ismeretlen őrökre a kikötőben, és arra, hogy miért érezte a várost most csendesebbnek és feszültebbnek, minek köszönhető ez a fojtogató csend. Talán itt megtudhat valamit a testőrkapitányról, elsősorban azt, hogy biztonságban van-e. Csak a megfelelő beszélgetést kellene elcsípnie vagy a megfelelő emberekkel leülnie kártyázni. Micsoda szerencsés véletlen volt, hogy az árnypiacon kiszúrta Ternt, Arobynn egyik kedvenc orgyilkosát, amint jól bevált mérgéből megveszi az aktuális dobozzal.

Idáig követte, és Arobynn több orgyilkosát is kiszúrta, akik itt jöttek össze, a kocsmában. Egyébként soha nem jártak kocsmába, csak és kizárólag a mesterük jelenlétében, rendszerint akkor, amikor Arobynn egy kiemelten fontos – vagy veszélyes – személlyel találkozott. Miután Tern és a többiek besurrantak a Vaultsba, Aelin várt még néhány percet az utcán, az árnyékban, hátha Arobynn is befut, de nem mosolygott rá a szerencse. Már bent lehet – gondolta. Egy csapat részeg kereskedőfiú nyomában ment be, és egyből kiszúrta, hogy Arobynn hol udvaroltat magának. Aelin mindent bevetett azért, hogy ne vegyék észre, és semmivel ne hívja fel magára a figyelmet, csak lesben állt a pultnál és figyelt. A csuklyája és sötét ruhája miatt elég jól beleolvadt a környezetébe. Abból indult ki, hogy ha valamelyik ostoba megpróbálná őt kirabolni, akkor ő is teljes joggal megpróbálhatná az illetővel ugyanezt. Ugyanis neki is nagyon fogyóban volt a pénze. Felsóhajtott. Ha a népe látná: Tűzhozó Aelin, orgyilkos és zsebtolvaj. A szülei és a nagybátyja minden bizonnyal forognak a sírjukban. De valamit valamiért. Kesztyűbe bújtatott ujja behajlításával jelezte a kopasz pultosnak, hogy még egy sört kér. – Nem lesz sok, te lány? – szólalt meg egy hang mellette gúnyosan. Aelin oldalról futó pillantást vetett a középmagas férfira, aki az imént surrant oda mellé, a pulthoz. Ősi szablyája mindenképp felfedte volna kilétét, ha lefegyverzően átlagos arca alapján Aelin ne adj’ isten nem ismerte volna fel. Vöröses bőre, csillogó szeme és vastag szemöldöke mintha csak álarc lett volna, mely leplezte a mohó gyilkost. Aelin a pultra támaszkodott.

– Helló, Tern! – Arobynn másodparancsnoka, legalábbis két évvel ezelőtt még az volt. Gonosz, számító rohadék, aki mindig hatalmas lelkesedéssel végezte el Arobynn-nek a piszkos munkát. – Gondoltam, hogy csak idő kérdése, hogy Arobynn egyik kopója kiszimatolja a hollétem. Tern is a pultnak támaszkodott, és túl széles mosolyt villantott. – Ha nem csal az emlékezetem, mindig is te voltál a kedvenc ribanca. Aelin mosolyogva nézett a szemébe. Majdnem egyforma magasak voltak, Tern viszont vékony testalkatának köszönhetően boszszantó könnyedséggel jutott be még a legjobban őrzött helyekre is. A pultos, amikor meglátta, tisztes távolságba vonult vissza. Az orgyilkos kissé oldalra hajtotta a fejét, és a barlangszerű terem sötét, hátsó része felé mutatott. – Az utolsó asztal a fal mellett. Épp végez egy ügyféllel. Aelin tekintete arra villant. A Vaults két oldalán kis fülkék sorakoztak, ahol nyüzsögtek a prostituáltak, és amiket alig függönyöztek el rendesen a kíváncsi szemek elől. Aelin tekintete végigsiklott a vonagló testeken, a beesett arcú, üres tekintetű nőkön, akik arra vártak, hogy megkeressék a betevőt ebben a rothadó szarfészekben. Nézte az őröket, a kukkolókat és a kerítőket, akik csak figyelték az eseményeket a közeli asztaloknál. De a fülkékkel szomszédos falnál néhány faborítású bokszot is kialakítottak. Pontosan ezeket figyelte feltűnés nélkül már az érkezése óta. A legsötétebb sarokban pedig… fényesre pucolt bőrcsizmák csillogtak az asztal alá kinyújtott lábakon. Velük szemben egy másik pár viseltes és sáros csizma feszült a padlónak, mintha a gazdája bármelyik pillanatban kész lenne felugrani és elrohanni. Vagy ha igazán ostoba, akkor harcolni.

Biztosan elég ostoba lehetett, hiszen a testőrét mindenki láthatta, jelzőfényként figyelmeztetett mindenkit arra, hogy az utolsó bokszban valami fontos dolog zajlik. A testőr egy karcsú, csuklyás fiatal nő volt, aki állig felfegyverkezve egy faoszlopnak támaszkodott, selymes, vállig érő sötét haja csillogott a fényben. Figyelmesen fürkészte a helyiséget. Egy alkalmi testőrhöz képest túl ébernek tűnt. Nem viselt egyenruhát, semmilyen szín- vagy egyéb jelzést. Nem meglepő, ha az ügyfél titokban akar maradni: valószínűleg azt gondolta, hogy biztonságosabb itt találkozni. Az ilyen jellegű találkozókat rendszerint az orgyilkosok búvóhelyén bonyolították, vagy Arobynn egyik sötét ivójában. A megbízó nem sejthette, hogy Arobynn a Vaultsban is az egyik legfontosabb résztulajdonos, és Aelin egykori mesterének elég lenne egyet biccentenie, hogy a fémkapuk azonnal bezáruljanak, a megbízó pedig a testőrével egyetemben soha nem jutna ki innen élve. Továbbra is nyitva állt azonban a kérdés, hogy Arobynn miért ment bele abba, hogy itt találkozzanak. Aelin pedig továbbra is csak nézte azt az embert, aki több szempontból is tönkretette az életét. Ugyan összeszűkült a gyomra, de Ternre mosolygott. – Tudtam, hogy valahol itt lebzselsz majd a gazdád körül. Eltolta magát a pulttól, és a tömegbe vegyült, mielőtt az orgyilkos visszavághatott volna. Érezte Tern pillantását a lapockái között, és tudta, hogy a pasas legszívesebben oda döfné a szablyáját. Nem vette a fáradságot, hogy megforduljon – háttal mutatott be neki. A férfi dühös káromkodása sokkal szebb muzsika volt a fülének, mint a teremben játszott kocsmazene. Minden arcot megjegyzett, akik mellett elhaladt, megjegyezte az asztalokat, amelyeknél mulatozók, bűnözők és munkások ültek. Az

ügyfél testőre már figyelte, kesztyűs kezét az oldalára erősített jellegtelen kardra csúsztatta. Ehhez neked semmi közöd, de szép próbálkozás. Aelint nem sok választotta el attól, hogy rávigyorogjon, de túlzottan az orgyilkosok királyával volt elfoglalva. Arra figyelt, hogy mi vár rá abban a bokszban. Készen állt, ennél jobban nem állhatott készen. Elég időt töltött a tervezéssel. A tengeren egy napot adott magának arra, hogy pihenjen és Rowan után vágyakozzon. Azzal, hogy a véreskü örökre összekapcsolta őket, a hiányát úgy élte meg, mintha egy végtagja hiányozna. Pedig rengeteg tennivaló várt rá, és haszontalan is volt a carranamját hiányolni, nem beszélve arról, Rowan is biztosan fenéken billentette volna emiatt. Az elválásukat követő második napon a hajóskapitánytól egy ezüstért vett egy tollat és egy köteg papírt. Bezárkózott szűkös kabinjába, és írni kezdett. Ebben a városban ketten tették tönkre az ő és a szerettei életét, ezért megfogadta, hogy csak akkor hagyja el Résvárat, miután eltemette mindkettejüket. Egymás után írta tele az oldalakat jegyzetekkel és ötletekkel, és összeállított egy listát nevekkel, helyekkel és célpontokkal. Minden lépést és számítást megjegyzett, aztán az ereiben parázsló erő segítségével elégette a lapokat, és a saját szemével győződött meg arról, hogy az utolsó tollvonás nyoma is hamuként száll ki az ablakon át a végtelen, éjsötét óceán felé. Bár felkészült rá, mégis nagy megrázkódtatásként érte, amikor hetekkel később a hajó a part közelében áthaladt valami láthatatlan vonalon, és a mágiája eltűnt. Mindaz a tűz, aminek az uralásáért

hónapokon keresztül küzdött, úgy elillant, mintha soha nem is létezett volna, még egy kis zsarátnok sem pislákolt az ereiben. Ezt is ürességnek élte meg, de nem olyannak, mint a Rowan hiánya miatt keletkezett űrt. Emberi bőre fogságában összegubózva feküdt a priccsén, és próbálta felidézni, hogyan kell lélegezni, gondolkodni, mozgatni az átkozott testét a nélkül a halhatatlan elegancia nélkül, amitől már függővé vált.

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 68
Tegnapi: 450
Heti: 518
Havi: 9 131
Össz.: 382 139

Látogatottság növelés
Oldal: SARAH J. MAAS. AZ ŰVEGTRÓN 4-RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »