Az
orgyilkos
és a
kalózok
fejedelme



Celaena Sardothien az orgyilkosok búvóhelyén, a tanácsteremben
ült, a székében hátradőlve.
– Hajnali négy óra van – mondta, miközben megigazította bíborvörös
selyemköntöse ráncait, és keresztbe tette meztelen lábát a
faasztal alatt. – Remélem, hogy fontos dologról van szó.
– Talán nem lennél olyan fáradt, ha nem olvastál volna fél éjszakát
– csipkelődött a vele szemben ülő fiatalember. Celaena figyelemre
sem méltatta, inkább a pincehelyiségben álló másik négy személyt
méregette.
Mindegyikük férfi, mindegyik jóval idősebb, mint ő, és mindegyik
kerülte a tekintetét. Borzongás futott végig a hátán, aminek
köze sem volt a huzathoz. Miközben manikűrözött körmeit nézegette,
igyekezett kifejezéstelen arcot vágni. A hosszú asztalnál ülő
öt orgyilkos – önmagát is beleértve – ahhoz a hét emberhez tartozott,
akikben Arobynn Hamel a leginkább megbízott.
Az összejövetel természetesen fontos volt. Ezt már akkor tudta,
amikor a szolgálólány az ajtaján dörömbölve sürgette, hogy jöjjön le,
1.
FEJEZET
 
anélkül, hogy rendesen felöltözne. Ha Arobynn hívott valakit, nem
lehetett őt megvárakoztatni. Szerencsére éjszakai öltözete ugyanolyan
tökéletes, mint amit napközben viselt – és majdnem ugyanolyan
drága. Tizenhat évesen csupa férfi között ügyelnie kellett arra,
hogy milyen mély a köntöse kivágása. Szépsége kétélű fegyver volt
– sebezhetővé is tehette.
Arobynn Hamel, az orgyilkosok királya elterpeszkedve ült az asztalfőn,
haja vörösesbarnán csillogott a kristálycsillárok fényében.
Ezüstszürke szeme találkozott Celaena tekintetével, és összeráncolta
homlokát. Lehet, hogy csak a késői óra miatt volt, de a lány megesküdött
volna, hogy mentora sápadtabb a szokottnál. Összerándult
a gyomra.
– Gregorit elkapták – mondta végül Arobynn. Ez megmagyarázta,
miért hiányzott egyikük a gyűlésről. – A megbízatása csapda
volt. Most a király tömlöcében ül.
Celaena felsóhajtott. Emiatt ébresztették fel? Türelmetlenül toppantott
papucsával a márványpadlón.
– Akkor öljük meg! – mondta.
Amúgy sem szerette sosem Gregorit. Amikor tízéves volt, megetette
Gregori lovát egy doboz édességgel, mire a srác egy kést vágott
a fejéhez. Természetesen elkapta, és visszadobta. Azóta Gregori nak
sebhelyes az arca.
– Megölni Gregorit? – kérdezte Sam, az Arobynn balján ülő fiatalember.
Ott általában Ben ült, Arobynn helyettese. Celaena pontosan
tudta, hogy Sam Cortland mit gondol róla. Már gyerekként
is tudta, amikor Arobynn magához vette őt, és nem Samet, hanem
őt nevezte ki védencének és örökösének. Ami persze nem tartotta
vissza Samet attól, hogy minden adandó alkalommal aláássa pozícióját.
Most Sam tizenhét éves volt, egy évvel idősebb, mint ő, és még

mindig nem felejtette el, hogy mindig csak másodhegedűs lehet.
Celaena haja égnek állt, amikor Samet a Bennek fenntartott helyen
pillantotta meg. Ha Ben ezt látná, valószínűleg megfojtaná érte
Samet. Vagy megkímélhetné Bent ettől a fáradságtól, és ő maga is
megtehetné.
Celaena ránézett Arobynnre. Vajon miért nem utasította rendre
Samet, hogy Ben helyén ül? Arobynn arca, amely az első ősz hajszálak
ellenére még mindig szép volt, kifejezéstelen maradt. Gyűlölte
ezt az áthatolhatatlan álarcot, különösen, amikor neki magának is
nehéz volt arckifejezését és érzéseit kordában tartani.
– Ha Gregorit elkapták – mondta Celaena vontatottan, és hoszszú
aranyhajának egy tincsét hátrasimította –, akkor egyszerű a dolgunk:
oda kell küldeni egy újoncot, hogy belecsempésszen valamit
az ételébe. Semmi fájdalmasat – tette hozzá, amikor a körülötte lévők
idegesek lettek. – De elegendőt ahhoz, hogy elhallgattassa, mielőtt
még beszélne.
Gregori valószínűleg ezt tenné majd a király tömlöcében. A legtöbb
bűnöző, aki ott köt ki, sose jön ki onnan. Legalábbis nem élve.
És nem felismerhető állapotban.
Hogy hol található az orgyilkosok búvóhelye, hétpecsétes titok
volt, és megtanították neki, hogy utolsó lélegzetvételéig megőrizze.
De ha ki is fecsegné, valószínűleg senki sem hinné el, hogy a világ
leghírhedtebb orgyilkosai Résvár egy elegáns negyedében, egy villában
laknak. Van jobb búvóhely, mint a főváros közepén?
– És ha már beszélt? – kérdezte kihívóan Sam.
– Ha Gregori már beszélt – válaszolta –, akkor meg kell ölni mindenkit,
aki hallotta.
Sam barna szeme felvillant, amikor Celaena szándékosan bosszantó
mosolyt küldött felé. A lány Arobynnhez fordult.

– De nem azért rángattál ide bennünket, hogy ezt eldöntsük.
Már rég kiadtad a parancsot, igaz?
Arobynn ajkát összeszorítva bólintott. Sam visszafojtotta ellenvetését,
és az asztalról a pattogó tűzbe nézett. A tűz fénye árnyékokat
rajzolt lágy, elegáns arcvonásaira. Arca akár egy vagyont is hozhatott
volna neki, ha anyja nyomdokaiba lép. De Sam anyja nem
a kurtizánoknál, hanem az orgyilkosoknál helyezte el őt, mielőtt
meghalt.
A csendet csak Arobynn mély sóhaja szakította meg. Valami nem
stimmelt.
– Mi van még? – kérdezte Celaena előrehajolva. A többi orgyilkos
az asztalra meredt. Bármi is történt, ők biztosan tudták. Arobynn
miért nem neki mondta el először?
Arobynn ezüstszürke szeme acélossá vált.
– Bent megölték.
Celaena megragadta a szék karfáját.
– Micsoda? – Bent? Bent, az örökké mosolygó orgyilkost, aki legalább
olyan gyakran edzett vele, mint Arobynn. Bent, aki egykor
ellátta sebesült jobb kezét. Bent, Arobynn belső körének hetedik és
egyben utolsó tagját. Még harminc sem volt.
– Hogy érted, hogy megölték?
Amikor Arobynn a szemébe nézett, fájdalom suhant át az arcán.
Öt évvel volt idősebb Bennél, együtt nőttek fel. Együtt edzettek;
Ben gondoskodott arról, hogy barátja az orgyilkosok megtámadhatatlan
királyává váljon, és soha nem kérdőjelezte meg, hogy övé a
második hely. Celaenának összeszorult a torka.
– Ez tulajdonképpen Gregori megbízatása volt – magyarázta
Arobynn nyugodtan. – Nem tudom, hogy Ben miért keveredett bele.
Vagy ki húzta csőbe őket. A holtteste a várkapunál feküdt.

– Elhoztátok?– kérdezte Celaena. Még egyszer utoljára látnia kellett
Bent, látnia kellett, hogyan halt meg, hány sebből vérzett el.
– Nem – válaszolt Arobynn.
– Hogyhogy nem? – Celaena ökölbe szorította a kezét.
– Mert hemzsegtek az őrök és a katonák! – tört ki Samből.
Celaena Sam felé fordította a fejét.
– Mégis mit gondolsz, mi honnan tudtuk meg?
Arobynn Samet küldte, hogy nézzen utána, hol maradt Ben és
Gregori?
– Ha magunkkal hoztuk volna a holttestét – folytatta Sam anélkül,
hogy hagyta volna, hogy Celaena pillantása elbizonytalanítsa
–, egyenesen ide vezettük volna őket.
– Orgyilkosok vagytok – förmedt rá Celaena. – El kell tudnotok
rejteni egy holttestet anélkül, hogy észrevegyék.
– Ha ott lettél volna, ugyanezt tetted volna.
Celaena olyan hirtelen állt fel, hogy a széke hátrabillent.
– Ha ott lettem volna, mindenkit megöltem volna, hogy hozzájussak
Ben holttestéhez!
Akkorát csapott tenyerével az asztalra, hogy a poharak megcsörrentek.
Sam rácsapott a lábára, és megmarkolta a kardját.
– No, nézd csak, úgy dirigálsz bennünket, mintha te lennél itt a főnök!
De itt még nem tartunk, Celaena – rázta meg fejét. – Még nem.
– Elég legyen! – csattant fel Arobynn, miközben felállt.
Celaena és Sam nem mozdult. Egyetlen orgyilkos sem szólt egy
szót sem, de mindannyian megragadták fegyvereiket. Celaena saját
bőrén tapasztalta, miként zajlanak a harcok a búvóhelyen. A fegyverek
ugyanúgy szolgálták az önvédelmet, mint azt, hogy Sam és ő
kárt tegyen egymásban.

– Azt mondtam, elég!
Ha Sam csak egyetlen lépést tenne felé, a kardját egy leheletnyit
is megmozdítaná, akkor a köntöse alatt elrejtett tőr a nyakába fúródna.
Arobynn mozdult először, kezével megfogta Sam állát, és arra
kényszerítette a fiatalembert, hogy rá nézzen.
– Vigyázz magadra, fiam! – dünnyögte. – Őrült lennél, ha vitába
szállnál vele ma éjjel.
Celaena nem vágott vissza. Ő el tudna bánni ma Sammel, de
nemcsak ma, hanem bármikor. Ha harcra kerülne a sor, ő győzne
– mindig legyőzte Samet.
De a fiú elengedte a kard markolatát. Ugyanakkor Arobynn elengedte
az állát, de nem lépett el mellőle. Sam földre szegezett tekintettel
a terem másik felébe ment, és keresztbe font karral a kőfalnak
dőlt. Celaena még így is el tudta volna érni. Egyetlen csuklómozdulat,
és a torkából vér spriccelt volna.
– Celaena – mondta Arobynn, hangja visszhangzott a csendes
helyiségben. – Ma éjjel már elég vér folyt; nincs szükségünk több
halott orgyilkosra.

Oldal: SARAH J. MAAS-ORRGYILKOS PENGÉJE/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2024 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat