Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

FOLYTATÁS.

három

Felkészültem a szeánszra. A kellékfelhozatal annyira gyatra
volt, hogy filmre soha nem venném. Sehol egy sercegő gyertya,
hogy kísérteties árnyékot vessen a falra, sehol a rituális körben elhelyezett
penészfoltos koponyák, sehol egy vörösborral teli kehely,
amiről a néző titkon azt remélheti, igazi vér.
Vajon a tapasztalt nekromanták szoktak gyertyát, füstölőt meg
ilyesmit használni? Abból a kevésből, amit eddig a természetfeletti
világról megtanultam, tudtam, hogy a filmekben látottak egy
része igaz. Talán réges-rég, a történelem során az emberek ismertek
nekromantákat, boszorkányokat és vérfarkasokat, így ezeknek
a történeteknek, ha módjával is, volt némi igazságalapja.
Az én módszerem – ha egyáltalán hívhatom módszernek, hiszen
csak kétszer alkalmaztam – kísérletezésből és Derek néhány kelletlenül
adott javaslatából tevődött össze. Dereknek, aki tizenhat évesen
főiskolai kurzusokra járt, a tények megbízható ismerete igen
fontos volt. Ha nem volt biztos valamiben, inkább ki se nyitotta
a száját. Erőszakoskodásom hatására elmondta, amit hallott: a
nekromanták vagy közvetlenül a sírnál, vagy személyes tárgyat felhasználva
idézik meg a szellemet, ezért aztán a szőnyegen törökülésben
ülve szorongattam Liz kapucnis pulcsiját.

Felidéztem a lányt és elképzeltem, amint visszahúzom a pokol kapujából.
Először nem próbáltam erősen. Legutóbb, amikor minden
erőmmel a szellemidézésre koncentráltam, kettőt is sikerült visszarángatnom,
egyenesen az eltemetett holttestükbe! Ezúttal nem volt
sír a közelben, de ez még nem jelentette azt, hogy nem lehetnek körülöttem
tetemek. A kifejtett erőt először visszafogtam, majd egyre
jobban és jobban összpontosítva megemeltem, amíg…
– Mi a …? Hé, te ki vagy?
Kipattant a szemem. Egy sötét hajú, korombeli fiú állt előttem,
sikeres hátvéd alkattal, jóképűen és gőgös arckifejezéssel. Nem véletlen,
hogy egy másik tinédzser szellemébe botlok ezen a helyen.
Eszembe jutott egy név – a Lyle-ház másik lakójáé, akit elvileg az
érkezésem előtt vittek elmegyógyintézetbe, csakúgy, mint Lizt.
– Brady? – kérdeztem puhatolózva.
– Igen, de én nem ismerlek téged. És ezt a helyet sem.
Megfordult, és a szoba feltérképezése közben a tarkóját vakargatta.
Megálltam, hogy megkérdezzem, jól van-e. Persze hogy nem volt
jól, hisz halott. Csakúgy, mint Liz. Nyeltem egyet.
– Veled mi történt? – érdeklődtem halkan.
Felugrott, mintha a hangom ijesztette volna meg.
– Van itt más is? – kérdeztem, abban reménykedve, hogy a homályban,
ahová nem láthattam, Liz jelenlétét érzékeli.
– Azt hittem, hallottam… – Rosszalló tekintettel fürkészett. –
Te hoztál engem ide?
– N-nem akartam. De… ha már itt vagy, megmondanád…?
– Nem. Nem mondok semmit. – Kihúzta magát. – Bármiről is
akarsz kérdezni, nem érdekel.
Elfordult, eltökélve, hogy nem mutat érdeklődést. Mikor halványulni
kezdett, kész voltam elengedni. Nyugodjék békében. Aztán

Rae, Simon és Derek jutott eszembe. Ha nem találok választ, mindannyian
csatlakozhatunk Bradyhez a túlvilágon.
– Chloé vagyok – mondtam gyorsan. – Rae barátja a Lyle-házból.
Én voltam vele, miután te…
Brady alakja tovább halványodott.
– Várj! – mondtam. – B-bebizonyítom. Még a Lyle-házban, amikor
megpróbáltál Derekkel összeugrani, Simon arrébb lökött, anélkül,
hogy hozzád ért volna! Varázslatot használt.
– Varázslatot?
– Egy olyan varázsigét, ami hátralöki az embert. Simon varázsló!
A Lyle-házban minden gyerek…
– Tudtam! Tudtam! – káromkodott az orra alatt, ahogy újra testet
öltött. – Egész idő alatt a saját diagnózisukat próbálták a torkomon
lenyomni, én meg hiába mondtam nekik, hova dughatják, persze
semmit nem tudtam bizonyítani.
– Ugye, a nővéreknek te mondtad el, mi történt Simonnal?
– Nővérek? – horkant fel. – Inkább felturbózott biztonsági őrök!
Én Davidoffal, az igazi főnökkel akartam beszélni. El is vittek hozzá
a másik, raktárnak tűnő helyre.
Körülírtam neki, amit megérkezésünk óta ebből az épületből láttam.
– Igen, ez az. Bevittek és… – Arca eltorzult a gondolatra. – Bejött
egy nő, hogy beszéljen velem. Egy szőke, azt mondta, orvos.
Bellows? Fellows?
Lauren néni! A szívem majd szétfeszítette a mellkasomat. – Szóval
ez a nő, dr. Fellows…
– Azt akarta, mondjam azt, Derek kezdte. Hogy megfenyegetett,
megütött, ellökött meg minden. Fontolóra vettem. Némi bosszú
mindazért a viselkedésért, amit attól az állattól el kellett tűrnöm.

Én csak hülyéskedtem vele, amikor Simon odajött és arcba vágott
azzal a varázslattal.
Az általam hallott változatban Brady kezdte Dereket bosszantani.
Simonnak jó oka volt közbeavatkozni – annak a srácnak, akit
Derek legutóbb megütött, eltört a gerince.
– Szóval dr. Fellows utasított, hogy azt mondd, Derek kezdte a
verekedést…
– De én nem akartam, mert aztán a Lyle-házba visszatérve gondom
lett volna a sértődéssel, és az nem hiányzott. Davidoff ekkor
jött be. Kicipelte a nőt a szobából, de még így is hallottam, ahogy a
folyosón rendre utasítja. A nő azt hajtogatta, hogy Derek veszélyt jelent,
és Davidoff pusztán azért ragaszkodik hozzá, mert nem képes
beismerni, hogy hibázott, amikor Derek fajtáját is bevonta.
– Fajtáját mibe?
– A kísérletbe.
Hidegség áradt szét a bensőmben. – Kí-kísérlet?
Brady vállat vont. – Csak ennyit mondott. Davidoff közölte vele,
hogy takarodjon. Beismerte, hogy a többiekkel tényleg hibázott, és
hogy Derek más.
Többiek? A többi vérfarkasra gondol? Vagy más kísérleti alanyokra?
Én is közéjük tartoznék?
– Mondtak bármi… – kezdtem.
Fejét oldalra hajtotta, mintha valamit elkapott volna a szeme sarkából.
– Mi az? – kérdeztem.
– Nem hallod?
Hallgatóztam. – Mi az?
– Suttogás.
– Lehet, hogy Liz. Ő…

Brady megmerevedett és forgatni kezdte a szemét. Aztán a feje
hátracsuklott, nyakán az inak kidagadtak, csontjai megroppantak.
Összerándult torokkal gurgulázott. Ösztönösen felé nyúltam, hogy
segítsek. Kezem áthatolt rajta, de éreztem a testmelegét, a perzselő
forróságot, amitől meglepetten hátratántorodtam.
Mire magamhoz tértem, Brady újra elcsendesedett. Állát leengedve
a vállával körzött, mintha csak a merevséget akarná kilazítani,
majd lenézett rám. Sötét szeme ragyogó sárgás-narancsos színűvé
vált. Borzongás indult útnak a bensőmből felfelé a gerincemen.
– Félsz, kicsim? – a Brady szájából áradó magas és könnyed női
hang mintha egy kislányé lenne. – Tökéletesek az ösztöneid, de tőlem
nem kell félned!
– Hova lett Brady?
Lenézett a testre, amibe beleköltözött: – Tetszett neked? Helyes
fiú, igaz? Dr. Lyle minden teremtménye olyan csinos. Robbanásra
váró tökéletes kis energiagombócok, tökéletesek!
„Brady” egy szempillantás alatt előttem termett, arcát az enyém
elé tolta, perzselően forró lehelete furcsán édeskés illattal terített
be. Macskaszerű pupillájú, narancsszín szeme találkozott az enyémmel.
– Ez a fiú nem segíthet neked, gyermekem, de én tudnék. Neked
csak azt kell…
Szeme visszafelé kezdett forogni, Brady barna szemszínéhez sötétült,
majd ahogy vicsorgott, újra narancsossá vált.
– Bradyt húzzák vissza a másik oldalról! Hívj engem, gyermekem,
gyorsan!
– H-hívjalak…?
– Idézz meg! Én tudnék…

Szeme egyre forgott, vicsorgása annyira embertelenné mélyült,
hogy a borzongás szinte jégcsappá dermesztette a vért az ereimben.
Hátralépve a falnak ütköztem.
– Idézz meg! – kérlelt, miközben durvuló hangja Bradyéhez kezdett
hasonlítani. – Én válaszolok minden kérdésedre. Hívj…!
Brady alakja megremegett, aztán kihunyt, mint a tévé képernyője,
amikor a kábelt kihúzzák a falból. Egy fehér fényvillanás, és nem
volt többé. Úgy hiszem, kopogást hallottam az ajtón, de nem tudtam
megmozdulni, egyre csak a pontot bámultam, ahol az előbb
még Bradyt láttam.
Ahogy lecövekelve álltam a falnál, kinyílt az ajtó, és dr. Davidoff
lépett be rajta.
– Chloé?
Karomat dörzsölgetve előrébb támolyogtam.
– Chloé?
– P-pók – mondtam az ágyra mutatva. – Befutott ez alá!
Dr. Davidoff elfojtott egy mosolyt. – Ne aggódj! Mindjárt szerzünk
valakit, aki elintézi, amíg elmegyünk egyet sétálni. Itt az idő,
hogy körbevezesselek, és mindenre érdemleges magyarázatot kapj.

négy

A folyosón dr. Davidoffot követve megpróbáltam elfelejteni
a szobámban történteket. Nekromanta vagyok: az én kizárólagos
szakterületem a szellemvilág. Így aztán szellem kellett, hogy
legyen, bármennyire is tiltakozott ellene minden porcikám. Egyvalamiben
biztos voltam: nem fogok azonnal a szobámba rohanni.
– Nos, Chloé… – Dr. Davidoff megtorpant, amikor észrevette,
hogy az egyre libabőrösebb karomat simogatom. – Fázol? Felkapcsoltatom
a fűtést a szobádban. Fontos, hogy kellemesen érezd magad
nálunk.
Újra elindultunk.
– De a kényelem nemcsak fizikai, igaz? – folytatta. – Leagább
olyan fontos, vagy még fontosabb a mentális komfort, a biztonságérzet.
Tudom, hogy nyugtalan és zavarodott vagy, amin nem segítettünk
azzal, hogy eddig megtagadtuk a választ a kérdéseidre.
Égtünk a vágytól, hogy mielőbb leellenőrizzük az általad felsorolt
helyszíneket.
Olyan hosszú ideig azért nem volt távol, hogy a mérföldekre lévő
helyeket is megnézze. Tudtam, mit ellenőrzött valójában: hogy vajon
Rae is megerősíti-e a történetem. Hát persze hogy igen. Az igazi
találkahelyről nem tudott, csak amit arról mondtam, hogy majd találkozunk
valahol a fiúkkal.

Dr. Davidoff kinyitotta a folyosó végén lévő ajtót, ami valamilyen
megfigyelőállomás lehetett; a falakat lapos képernyők takarták.
A bent ülő fickó olyan hirtelen pördült meg a székén, mintha
pornó oldalak böngészésén kapták volna.
– Igyál egy kávét, Rob! – javasolta dr. Davidoff. – Majd mi átvesszük.
Amint az őr kiment, felém fordult. – Később még többet láthatsz
az épületből. Most viszont – intett a monitorok felé – vedd úgy,
hogy ez a végállomás.
Azt hiszi, hülye vagyok? Tudtam, mit csinál: megmutatja, milyen
jól őrzött hely ez, arra az esetre, ha további szökést terveznék.
Ez arra is lehetőséget ad, hogy feltérképezzem, mivel állok szemben.
– Amint látod, a te szobádban nincs kamera – mondta –, ahogy
a többi hálóban sincs. Csak a folyosón.
Két kamera a folyosó mindkét végén. Végignéztem a többi képernyőt.
Némelyik váltogatta a kamerákat, és több szögből mutatta
a folyosókat és bejáratokat. Kettőn laboratóriumok látszottak, üresen,
gyéren megvilágítva, talán mert vasárnap volt.
Az asztalon egy régebbi típusú monitor állt, kábelek lógtak belőle
minden irányba, mintha sietve tákolták volna össze. A kis feketefehér
képernyő egy raktárhoz hasonló helyiséget mutatott, tele dobozokkal
a fal mentén. A babzsák fotelben egy lány háta látszott.
Görnyedten ült, tornacipőbe bújtatott lábát egy játékkonzol mellé
nyújtotta, loknis haja túlcsordult a babzsákon, sötét kezében egy
joystic. Úgy festett, mint Rae. Vagy talán egy csaló, akit azért ültettek
oda, hogy elhitesse velem, Rae-vel minden rendben, hisz játszik,
nincs bezárva, nem kiabál…
A fotelbeli lány diétás 7UP-jáért nyúlt, amikor megláttam az arcát.
Rae volt az.

– Igen, Rae szemünkre vetette, milyen rémesen elavult ez a
GameCube, de amint megígértük, hogy kicseréljük a legújabb modellre,
belement, hogy addig ezen játsszon.
Beszéd közben egyszer sem vette le szemét a képernyőről. Arckifejezése
olyan… kedves volt. Bizarr, de épp az a szó írta le, amit korábban
Derekre használt.
Mikor felém fordult, arckifejezése megváltozott, mintha azt
mondaná, eléggé kedvellek téged, Chloé, de azért te nem vagy Rachelle.
És ez… megrémített. Talán kicsit rosszul is esett. Lehet, hogy még
meg akartam neki felelni?
A képernyőre mutatott: – Mint látod, nem voltunk felkészülve
arra, hogy gyerekek költözzenek ide, de alkalmazkodunk. Olyan
lakályos ugyan nem lesz, mint a Lyle-ház, de mind az öten kényelmesen
ellesztek itt, talán még jobban is, főleg ha azt a sajnálatos félreértést
lerendezzük.
Öten? Ez azt jelenti, nem fogja elnémítani Dereket „mint egy veszett
kutyát”, ahogy Lauren néni ígérte? Halkan, de megkönnyebbülten
felsóhajtottam.
– Nem kérek bocsánatot, Chloé – folytatta dr. Davidoff –, pedig
talán kellene, ám mi úgy gondoltuk, hogy a Lyle-ház megalapítása
volt a legjobb megoldás.
Egy szék felé intett. Kettő volt benn, az egyik, amiről a biztonsági
őr az imént kelt fel, és közvetlenül a fal mellett egy másik. Én
az utóbbihoz léptem, amikor az kigurult az árnyékból, és épp előttem
állt meg.
– Nem, ez nem szellem – közölte dr. Davidoff. – A mi világunkban
ők nem tudnak tárgyakat mozgatni – hacsak éppen nem a nagyon
különleges, név szerint Agito fajtából valók.
– …Micsoda?

– Agito. Latin szó, durva fordításban azt jelenti, „mozgásba hoz”.
Ahogy te is felfedezed majd, a féldémonok sok fajtája létezik. Az Agito
képessége, mint ahogy a neve is sejteti, a telekinézis.
– A dolgok mozgatása az elme segítségével.
– Nagyon jó! És, aki azt a széket megmozdította, nem más, mint
egy Agito, igaz, még nagyon is élő.
– Ön?
Elmosolyodott. Egy másodpercre lehullott a szenilis öreg bolond
maszkja, és elkaptam az alatta rejtőző ember tekintetét. Büszkeséget
és gőgöt láttam, mint amikor az osztálytársad a csillagos ötösét
mutogatja dicsekedve, hogy na, ezt múld felül!
– Igen. Én is Variáns vagyok, mint majdnem mindenki, aki itt
dolgozik. Tudom, mi járhat a fejedben… hogy olyan emberek vagyunk,
akik felfedezve a számunkra felfoghatatlan képességeiteket,
most meg akarjuk semmisíteni, akárcsak a képregényekben.
– Az X-men-ben.
Nem tudom, mi volt meghökkentőbb: az, hogy dr. Davidoff és
a kollégái Variánsok, vagy pedig az a látvány, ahogy ez a meggörnyedt,
esetlen ember az X-ment olvassa. Kisfiúként merült volna el
benne, saját magát is Xavier professzor Tehetséggondozó Iskolájába
képzelve?
Ez azt jelenti, hogy Lauren néni is nekromanta? Hogy ő is látja
a szellemeket?
Folytatta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna: – Az Edison
Csoportot nyolcvan évvel ezelőtt Variánsok alapították. Bármen�-
nyit is fejlődött a kezdetek óta, még mindig egy Variánsok által vezetett
intézmény a többi Variáns számára, célja a magunkfajták életének
a jobbá tétele.


 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 69
Tegnapi: 450
Heti: 519
Havi: 9 132
Össz.: 382 140

Látogatottság növelés
Oldal: KELLEY ARMSTRONG-SÖTÉT ERŐ TRÍLOGIA2/ RÉSZLET 2
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »