Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

Tisztelt Olvasó!
Lesz olyan mű, amelyikből film is készült, amelyikből van részlet, azokból teszek fel, és oda írom, a film mikor készűlt, vagyis azt, amelyikből az első filme készült el, mert ismeretes több verziója.

1932


ELSŐ RÉSZ

1.
Annak az évnek nyárutóján egy kis falusi házban voltunk beszállásolva.
A falu – a folyó és a síkság fölött – épp szembenézett a hegyekkel.
A folyó medrében kavics- és sziklagörgeteg hevert, és szárazon
fehérlett a napon, de a víz kéken, és kristálytisztán, és nagyon
fürgén folyt lefelé. Néha csapatok vonultak el házunk előtt, le
az országúton, és a felvert por beszitálta a fák lombozatát meg a törzseket.
Abban az évben korán kezdték levelüket veszteni a fák, s mi
néztük az országúton menetelő csapatokat és a fölvert port, a szélben
kavargó levelek lehullását, aztán a katonák továbbvonultak, és az út
megint üres és fehér lett, és nem látszott rajta más, csak a levelek.
A síkságon jónak ígérkezett a termés, kertek is voltak rajta, tele
gyümölcsfával,
de átellenben barnán és csupaszon meredeztek a
hegyek. Fönt a hegyekben harc folyt, és éjszaka jól idelátszottak a
tüzérség
torkolattüzei. A sötétben szárazvillámnak is nézhette volna
őket az ember, de az éjszakák hűvösek voltak, sehonnan sem fenyegetett
zivatar.
Néha ültünk a sötétben, és hallgattuk a csapatok vonulását a ház
előtt. Motoros vontatókhoz kötve gördültek el az ágyúk. Éjszaka
mindig nagy volt a forgalom. Libasorban vonultak az öszvérek,
lőszeres rakaszokkal megrakva a málhanyereg mindkét felén, aztán
katonákkal megrakott szürke teherautók, aztán megint teherautók,
másféle rakománnyal, szürke vitorlaponyvával letakarva, és csak
lassan vergődtek előre a sűrű forgalomban. A nehéztüzérség, melyet
traktorok vontattak, inkább nappal vonult. A lövegek hosszú csövét
leveles ágakkal takarták, lombbal és zöld levelű venyigével a traktorokat.
Ha észak felé nézett az ember, mélyen belelátott egy völgybe,

bucsufegyver.jpg
ahol sűrű gesztenyeerdő sötétlett, és azon túl, de még az innenső
partján a folyónak, egy másik hegy látszott. Itt is folytak harcok, de
ezek a harcok nem hoztak sikert. Amikor jött az ősz és beköszöntöttek
az esők, teljesen megkopaszodott a gesztenyeerdő, meztelenül
meredeztek az ágak, és megfeketedtek a törzsek az esőtől. A szőlősorok
is mintha megritkultak volna, pucéran álltak a puszta tövek,
az egész vidék nyirkos lett és megbarnult, és haldokolni kezdett az
őszben. Híg köd szitált a folyóra, felhők úsztak a hegyek között, a
teherautók sarat fröcsköltek széjjel az országutakon, a katonákon is
sáros lett a köpeny, és elnehezült a víztől; vizes lett a puskájuk, és
vizes lett az a két, bőrből való tölténytartójuk, melyet elöl, a derékszíjra
csatolva viseltek a köpenyük alatt. Ezek a szürke bőrtasakok,
teli hat és fél milliméteres, hosszú, karcsú töltényekkel, kidudorodtak
a köpenyek alatt, s emiatt olyanok voltak az országúton masírozó
katonák, mintha mind viselősek lettek volna, a hatodik hónapban.
Sokszor elrohant előttünk néhány kicsi, szürke személyautó is; a
legtöbbször egy tiszt ült bennük a sofőr mellett, a többi tiszt pedig a
hátsó ülésen. Ezek még a teherszállító autóknál is több sarat fröcsköltek,
és ha a tisztek egyike két tábornok közt ült a hátsó ülésen, és
nagyon kis termetű volt, olyan kis termetű, hogy az arcából nem is
láthatott az ember semmit, csak a sapkája tetejét és a keskeny hátát,
és ha a kocsi feltűnően gyorsan robogott, akkor biztosra lehetett
venni, hogy ő az olasz király. A király Udinéban lakott, és majdnem
mindennap végigrobogott ezen az útszakaszon, mert látni akarta,
hogy állnak a dolgok, de a dolgok nagyon rosszul álltak.
Amikor beköszöntött a tél, magával hozta az állandó esőzéseket,
és az állandó esőzés magával hozta a kolerát. De ezt szerencsésen
megelőzték, és végül is csak hétezer embert vitt el a kolera az egész
hadseregben.

2.
A rákövetkező évben sok győzelmet arattunk. Elfoglaltuk azt a
hegyet a völgy fölött, és a gesztenyével benőtt lejtőt szintén, és győzelmet
arattunk a síkságon túl is, a délre néző fennsíkon. Augusztusban
még a folyón is átkeltünk, és Goriziába* költöztünk. A háznak
kőfallal övezett udvara volt, középen kúttal, és zömök, árnyékos
fákkal; egyik falát rozsdavörös levelű vadszőlő futotta be. A harcok
most már egészen közel folytak, alig egy mérföldnyire, odaát,
a legközelebbi hegyekben. Nagyon csinos volt maga a város, és a
házunk is nagyon szép; a folyó a kertünk alján folyt. Igazán szép
simán foglaltuk el a várost, bár ezeket a hegyeket, sajnos, már nem
bírtuk elfoglalni. Szerencsére az osztrákok vissza szerettek volna
hurcolkodni a városba, majd egyszer, amikor vége lesz a háborúnak,
és ezért nem is bombázták, legalábbis nem úgy, hogy elpusztítsák,
hanem csak úgy, katonai szokás szerint, hogy valami látszatja
azért legyen. A lakosság a városban maradt, működtek a kórházak
és a kávéházak, és a tüzérségünk a mellékutcákban, továbbá a bordélyházak
is, mégpedig kettő, egyik a legénységnek, másik a tiszteknek.
Tavaly vidéken ért az ősz. Az idei ősz azonban egészen más
volt itt, ebben a városban, hideg éjszakáival, a csatákkal odafent a
hegyekben, a bombák nyomaival a vasúti híd traverzein, az összelőtt
alagúttal a folyóparton, ahol a támadás elkezdődött, a fákkal,
melyek körülvették a főteret, és a fasorral, mely a főtérre nyílt;
mindez a lányokkal, meg a királlyal, aki végigautózott a városon,
és akinek néha már látni lehetett az arcát is, nemcsak apró, vékony
nyakú alakját és pamacs formájú szakállát, mely úgy volt az állára
ragasztva, mint egy bakkecskéé; mindez együtt, és ehhez még a
telibe talált házak, melyeknek hirtelen leomlott egy faluk és kinyílt
a belsejük, s attól kezdve tégla- és vakolattörmelék hevert a kertben

meg a gyalogjárón, és még ezenkívül, hogy kezdtek jól menni a dolgok
a Carsón:* mutatja, mennyire más volt ez az ősz. És más volt
maga a háború is.
A tölgyerdő például, mely ott sötétlett a város fölötti hegyen, nem
volt sehol. Nyáron, amikor bevonultunk a városba, még zöld volt az
erdő, de mostanra már csak földhányások, tönkök és kettőbe törött
törzsek maradtak belőle. Egy késő őszi napon, amikor odafönt volt
dolgom, ahol azelőtt az erdő állt, egyszer csak látom, hogy felhő
vonul át a hegyen. Nagyon sebesen jött, s előbb a nap lett mind sárgább
és sárgább, aztán beborult az ég, szürke lett minden, a felhő
pedig egyre alább ereszkedett, míg el nem nyelt minket is, és akkor
láttuk, hogy esik a hó. A szél rézsút a szemünkbe vágta a havat,
amely belepte a puszta földet és a kiálló facsonkokat, az ágyúk csövét
is betakarta a hó, és lábnyomok vezettek a hóban a lövészárkokból
a latrinákhoz.
Később is el-elnéztem a hó hullását, amikor már visszatértem a
városba, és kinéztem a bordélyház ablakán, a tisztek számára fönntartott
bordélyházban; egy barátommal ültem ott, előttünk egy üveg
asti** bor és két pohár. Lassan, súlyosan hullott a hó, s miközben
kinéztünk az ablakon, tudtuk, hogy ebben az évben már nincs
tovább. A folyó túlsó partján nem foglaltuk el a hegyeket, egyetlenegy
hegyet sem a folyó túlján. Mindez a jövő évre maradt. A
barátom észrevette a papot a tiszti étkezdénkből, amint elment mellettünk
az utcán, és óvatosan tapodta a latyakot, és a barátom megkocogtatta
az ablakot, hogy észrevegyen minket. A pap fölnézett.
Meglátott minket, és mosolygott. A barátom intett neki, hogy jöjjön
be. A pap nemet intett és továbbment.
Ugyanaznap este a tiszti étkezdében, miután felszolgálták a spagettit,
melyet mindenki nagyon gyorsan és szertartásosan fogyasztott,
vagy úgy, hogy a villájára tűzte és kellő magasságba emelte a
szálakat, és belesüllyesztette a szájába, vagy pedig, hogy folytonosan
emelgette a tányérból a tésztát, és egyszerűen beszopta a végüket,
és minduntalan utánaküldött egy kortyot a szalmafonatú ötliteres
üvegből (ezek az üvegek fémből való bölcsőben feküdtek, csak

a nyakukat kellett mutatóujjunkkal lenyomni, és ugyanazzal a kézzel
megfogni a poharat, s már folyt is a bor, tiszta vérvörös színben,
csersavas zamatával, gyönyörűen) – nos hát, miután elfogyott a
tányérokról a spagetti, a kapitány elkezdte ugratni a papot.
Könnyen piruló fiatalember volt a pap, aki ugyanolyan egyenruhát
viselt, mint mi, csak a zubbonya felső zsebére varrtak egy sötétvörös
bársonyból kivágott keresztet. A kapitány, irántam való kétes
értékű udvariasságból, a legrondább konyhaolaszsággal beszélt,
hogy mindent értsek, és el ne mulasszak egy szót sem.
– Pap ma lenni lányoknál – mondta a kapitány, s hol énrám, hol
pedig a papra pillantott. A pap mosolygott és elvörösödött, és csóválta
a fejét. A kapitány sűrűn ugratta.
– Nem igaz? – kérdezte a kapitány. – Én szememmel látni ma
papot lányoknál.
– Nem igaz – mondta a pap. A tisztek nagyon élvezték a heccet.
– Pap nem menni lányokhoz – folytatta a kapitány. – Pap sohasem
menni lányokhoz – magyarázta nekem. Elvette a poharamat és teletöltötte,
és közben, bár folyton rám nézett, szeme sarkából figyelte
a papot.
– Pap minden éjjel öt az egy ellen.
Az asztal körül ülők nevettek.
– Megérteni mindenki? Pap minden éjjel öt az egy ellen – magyarázta
hangos nevetéssel, és az öt ujjával még fűzött hozzá egy kis
magyarázatot. A pap szerencsére értette a viccet.
– A pápa azt akarja, hogy az osztrákok győzzenek a háborúban
– szólt közbe az őrnagy. – A pápa szereti Ferenc Józsefet. A pápa
tudja, honnan jön a pénz. Én istentagadó vagyok.
– Ismered a Fekete disznó-t? – kérdezte a hadnagy. – Majd kapsz
tőlem egy példányt. Az én hitemet az ingatta meg.
– Az egy szennyes és aljas könyv – mondta a pap. – Maga nem is
szeretheti igazán.
– Nagyon tartalmas munka – mondta a hadnagy. – Ilyen papokról
szól. Tetszeni fog neked – tette hozzá. Rámosolyogtam a papra, és ő
a gyertyalángon keresztül visszamosolygott rám.
– Eszébe ne jusson elolvasni – mondta.
– Majd kapsz tőlem egy példányt – ismételte a hadnagy.

– Minden gondolkodó elme istentagadó – folytatta az őrnagy.
– Én azonban a szabadkőművesekben sem hiszek.
– Én hiszek a szabadkőművesekben – mondta a hadnagy. – Az
nagyon nemes célú szervezet.
Bejött valaki, és a nyitott ajtón át láttam, hogy hull a hó.
– Esik a hó. Nem lesz több offenzíva – mondtam.
– Semmi esetre sem – mondta az őrnagy. – Kérjen szabadságot.
Menjen el Rómába, Nápolyba, Szicíliába…
– Amalfiba kell mennie – mondta a hadnagy. – Írok is a családomnak
Amalfiba. Úgy fogadják majd, mint az édesfiukat.
– Neki Palermót kell látni.
– Legelőször Caprit kell megnéznie.
– Én azt szeretném – mondta a pap –, ha fölmenne az Abruzzókba,
és meglátogatná a családomat Capracottában.
– Halljátok, miket beszél? Az Abruzzókban még több hó van,
mint itt. Azonkívül nem kíváncsi parasztokra sem. Nézze meg a
kultúra és a civilizáció gócpontjait.
– Ő jó nőket akar látni. Majd fölírok magának néhány jó nápolyi
címet. Gyönyörű szép kislányok, akiket még a mamájuk kísér.
Hahaha…
A kapitány a papot nézte, és röhögött.
– Pap minden éjjel öt az egy ellen – kiabálta, és ezen most is
nagyszerűen mulatott mindenki.
Az őrnagy azt mondta, hogy azonnal menjek és kérjek szabadságot.
A hadnagy azt mondta, hogy legszívesebben elkísérne és mindent
megmutatna nekem.
– Ha visszajön, hozzon egy jó gramofont.
– Hozzon jó operalemezeket.
– Carusót hozzál.
– Csak Carusót ne. Caruso vonít.
– Szeretnél te úgy vonítani.
– Vonít. Esküszöm, hogy vonít.
– Én azt szeretném, ha fölmenne az Abruzzókba – mondta a pap.
A többiek ordítoztak. – Ott lehet csak jól vadászni! Az embereket
hamarosan megszeretné, és az időjárás hideg ugyan, de tiszta és száraz.
Ott lakhatna a családomnál. Az apám híres vadász.

– Előre! – kiáltotta a kapitány. – Mielőtt becsukni, jönni velünk
bordélyba.
– Jó éjt – mondtam a papnak.
– Jó éjt – mondta a pap.

3.
Amikor vége lett a szabadságomnak, még mindig ugyanabban a
városban voltunk. Csak még több ágyú volt a környéken, és megjött
a tavasz. Kizöldültek a szántóföldek, apró zöld rügyek fakadtak
a szőlőtőkéken, az út menti fákon is kibújtak már a zöld levélkék, s
a tenger felől fújt a szél. Láttam a várost meg a dombot, meg a régi
várat fölötte – szinte a tenyerembe foghattam az egész tájat, amint
beszorult a dombok közé, a háttérben a hegyekkel… barna hegyekkel,
egy kis zölddel a lankájukon. A városban is több volt az ágyú,
néhány új kórházat nyitottak, az utcán angolokkal lehetett találkozni,
néha még angol nőkkel is, és még több ház kapott találatot az ágyútűzben.
Meleg nap volt, már igazi tavasz, lassan ballagtam lefelé a
fasoron, melyet áthevített a falakról visszavert napfény, s aztán kiderült,
hogy még mindig ugyanabban a házban lakunk, és semmi sem
változott azóta, hogy elutaztam. Tárva a kapu, a ház előtt egy katona
üldögél a napsütötte padon, mentőautó várakozik az oldalbejáratnál,
és amikor belépek a kapun, megcsap a márványpadlószag és a
kórházszag… Semmi nem változott, amióta elutaztam, csak tavasz
lett. Benéztem a nagyterem ajtaján, ott ült az őrnagy az íróasztalnál,
nyitva volt az ablak, és beáradt a verőfény a szobába. Az őrnagy
nem vett észre, s én hamarjában nem tudtam, menjek-e be hozzá
jelentkezni, vagy szaladjak-e föl a szobámba rendbe szedni magam.
Végül fölmentem a szobámba.
A szobámat Rinaldi hadnaggyal osztottam meg. Ablaka az
udvarra nézett. Az ablak nyitva, pokrócokkal betakarva az ágyam,
holmim szögre akasztva a falon. Gázálarcom, egy henger formájú
tokban, ugyanarra a kampósszögre akasztva, mint a rohamsisakom.
Lapos kofferem az ágy lábánál állt, s a bakancsom, vastagon meg-

kenve bakancszsírral, a ládára volt téve. Az ágyak fölött lógott az
osztrák mintájú mesterlövész-karabélyom, kékre edzett, nyolcszögű
csövével, és a szívemnek oly kedves, archoz illő, sötét diófa tusával.
Eszembe jutott, hogy a távcsövet, melyet rá lehetett szerelni, a kofferembe
tettem. Rinaldi hadnagy mélyen aludt a másik ágyon. Mozgolódásomra
azonban felriadt, és kinyitotta szemét.
– Csau! – mondta. – Hogy érezted magad?
– Ragyogóan.
Kezet szorítottunk, és Rinaldi a karjába zárt és megcsókolt.
– Pfuj – mondtam.
– Piszkos vagy – mondta. – Eridj mosakodni. De előbb meséld el,
hol jártál és mit csináltál. Mindent tudni akarok.
– Mindenütt voltam. Milánóban, Firenzében, Rómában, Nápolyban,
Villa San Giovanniban, Messinában, Taorminában…
– Úgy beszélsz, mint egy menetrend. Gyönyörű szép nőügyeid
nem voltak?
– De voltak.
– Hol?
– Milánóban, Firenzében, Rómában, Nápolyban…
– Elég. És melyik volt a leggyönyörűbb?
– A milánói.
– Mert az volt az első. Hol kerültél vele össze? A Covában? Hová
vitted? Mit éreztél? Mindent tudni akarok. Egész éjjel vele maradtál?
– Vele.
– Az semmi. Most itt is gyönyörű lányok vannak. Újoncok, akik
még nem voltak a fronton.
– Óriási.
– Nem hiszed el? Még ma délután odaviszlek és megmutatom.
Azonkívül a városban is vannak szép angol leányok. Én most Miss
Barkleyba vagyok szerelmes. Majd odaviszlek és bemutatlak. Azt
hiszem, feleségül veszem Miss Barkleyt.
– Én most megmosakszom, és jelentkezem. Nincs munka most?
– Amióta kitetted a lábadat, itt csak fagyások vannak, fagydaganatok,
sárgaságok, gonorrheák, öncsonkítások, tüdőgyulladások,
lágy és kemény sankerok, más semmi. Minden héten megsebesül
valaki a sziklaszilánkoktól. Aztán van néhány igazi sebesült is. A
jövő héten újra kezdik a háborút. Állítólag elkezdik. Mindenesetre

beszélnek róla. Mit tanácsolsz: ha vége a háborúnak, elvegyem-e
Miss Barkleyt feleségül, vagy sem?
– Vedd el – mondtam, és színültig töltöttem vízzel a mosdót.
– Este mindent el kell mesélned. Most még aludnom kell egy
kicsit, hogy üde és szép legyek, ha Miss Barkleyval találkozom.
Lehúztam a zubbonyomat és az ingemet, és megmosdottam a
hideg vízben. Miközben megtörülköztem, szemügyre vettem a szobát,
és a kilátást az ablakból, és Rinaldit, aki behunyt szemmel
feküdt az ágyán. Amalfiból került ide, jóképű fiú volt, körülbelül
egyidős velem. Rajongott a sebészetért, és nagyon jó barátok voltunk.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 237
Tegnapi: 450
Heti: 687
Havi: 9 300
Össz.: 382 308

Látogatottság növelés
Oldal: ERNEST HEMINGWAY-BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »