Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem

Üdvözöllek a könyvek Világába, kérlek nézz be hozzám, akár válogathatsz kedvedre. Olvasni jó, itt elfelejtheted a gondodat, mert a Könyv Szelleme segit megvigasztalni, csak kérd szívvel. Az Időtlen szerelem Kerstin Gier fantasyjának rajongói oldala.

1.
Hogy történt? A balesetem után Alex mindenkinek azt mondta,
hogy egyedül az ő hibája, hogy több lábcsontom is eltört, de
mint minden táncos, Alex is figyelemre sóvárgott. Tökéletes technikája
és pompás lábai ellenére az anyatermészet kegyetlenül megfosztotta
a szerinte neki kijáró reflektorfénytől. Így, hogy a kedvében
járjak, valahányszor megkérdeztek, hogy valóban ő-e a felelős a
pályám csaknem teljes tönkretételéért, csak felvontam a szemöldökömet,
és titokzatosan mosolyogtam.
Talán a próbaterem kályhája volt az oka. Vacakolt azon a hűvös
februári délelőttön, és annak ellenére, hogy lábmelegítőt viseltem,
az izmaim kezdtek megmerevedni. De szinte biztos, hogy abban a
kritikus pillanatban történt, amikor a Giselle II. felvonásának vége
felé, a gyors egymásutánban következő sissone-ok közül a harmadikba
ugrottam. Az emelés nem nehéz, de épaulée, ami vállasat jelent,
más szóval magasat. Nyilvánvalóan csak úgy oldható meg jól,
ha Giselle és Albrecht egyszerre, pontosan egyazon pillanatban ugranak
és emelnek. Azt hiszem, későn ugrottam, Alex meg hamarabb
emelt. Az eredmény az lett, hogy a sissone esetlenre sikerült, én meg
teljes súlyommal ráestem a külső lábélemre a próbaterem poros,
gyantás padlóján.

holkesel-hercegem.jpg

Madame-nak éles volt a szeme, mint egy sasnak, és rendszerint a
legkisebb hibára is könyörtelenül lecsapott, de ezúttal önnön haragja
elvonta a figyelmét. Orlando Silverbridge, a vezető koreográfusunk,
ragaszkodott ahhoz, hogy az eredeti balettből felújítsunk egy
enchaînement-t, (amit – jó okkal – kihúztak a későbbi produkciókból).
Bonyolult lépéssorozat volt, ami a pas de deux drámai hatását
gyengítette, és többet kívánt a már kimerült táncosoktól, mint ami
emberséges lett volna.
– Elég! – kiabálta Madame. – Esz nem helyes! C’est un joli fouillis.
Hallgasson hám, Ohlando, maga őhült fou! – A mellére csapott. –
Vagy esz a enchaînement megy, vagy én!
– Kérem, legyen esze, Etta! – könyörgött a koreográfus, majd
amikor meglátta Madame szemvillanását, dühében elsápadt, és ő
is a mellére csapott. – Akkor menjen! Lehet, hogy elboldogulunk
maga nélkül is. Igen, menjen csak! Legalább vérfrissítés lesz! A társulatnak
pontosan egy új balettmesternőre van szüksége!
– Bête!
– Ásatag!
– Ó!
– Ó!
Mindketten büszkék voltak rá, hogy páratlanul érzékeny esztéták,
de e pillanatban ordítozó majmokra emlékeztettek, akik összemarakodnak
az utolsó banánon.
Madame hátravetette a fejét, és gúnyosan felkacagott. – Éhtem
máh, éhtem! Előszöh megphóbálja az összes osztályt egyedül tanítani,
és teljes lesz a káosz! Aszután kehes egy másik maîtress de ballet-t.
Esetleg Mimi Lambeht-t, vagy azt a bolond Popovát – zut! Tais-toi,
imbécile!

Ezt az utolsó szidalmat a zongoristának szánta, aki tovább játszott,
miközben álmodozó tekintetét az ablakon túl sebesen suhanó
felhőkre szegezte. A zongorista rögtön abbahagyta, és felkapta
a kötését. Már hozzászokott ezekhez a dührohamokhoz. Madame
tapsolt. – Egy félóha ebédidő, embehek! – kiabálta, mielőtt ismét
Orlandóra tekintett, aki egyik tenyerével a könyökét fogta, a másik
kezével az állát támasztotta, és sötéten meredt maga elé. Láttam,
hogy felderül az arca, amikor a pillantása Dicky Weeks izmos
fenekére esett. A New York-i Dicky nemrégiben került be a
Lenoir Balett Társulatba, de a szökellései máris nagy szenzációt keltettek.
– Sántítasz – jegyezte meg vádló hangon Bella, amikor a korlátnál
csatlakoztam hozzá. – Túl keményen érkeztél vissza a harmadik
sissone-nál. – Először a piszkos rózsaszín szaténcipőbe bújtatott
lábamra nézett, majd egyenesen a szemembe. Mindkettőnk homlokán
és arcán veríték patakzott, és lecsöpögött az állunkról. Bella
haja, amit hátrafésült és egy széles pánttal fogott le, olyan nedves
volt, mint egy fóka bundája. Háromszög sötétlett a nyakától egészen
a vörös balett-trikója derekáig. Azóta, hogy tizenkét éve fogszabályzósan,
copfosan, sarkunkban idegesen kapkodó anyáinkkal
először léptünk be ide, a manchesteri Brackenbury House-ba, hogy
megkezdjük azt a fáradságos képzést, amely a táncossá váláshoz
szükséges, kis megszakításokkal végig barátnők voltunk. E pillanatban
határozottan a megszakítás volt soron.
– Nem. – Megragadtam a lábfejemet, ami lüktetni kezdett, és
kinyújtottam a hozzá csatlakozó lábamat, míg a térdem a fülemhez
nem ért, csak azért, hogy megmutassam neki: minden kitűnően
működik.


Bella az egyik sarkát beakasztotta a korlátba, és előrehajolva a lábára
fektette az állát, hogy ne lássam a tekintetében felvillanó mohóságot.
– Jól tennéd, ha jegelnéd.
– Sok szerencsét a ma estéhez, Marigold dráágám! – fuvolázta
Lizzie, aki hűséges barátnőm maradt annak ellenére, hogy a karrierje
ingatag technikájának és nem elég hajlékony rüsztjének köszönhetően
megfeneklett. Kecsesen átkarolta a nyakamat. A hajpántból
kiszabaduló szőke haja rögtön begöndörödött, és az arcomat csiklandozta.
A társulat többi tagjától eltérően nem volt elkeseredetten
becsvágyó, és megelégedett azzal, hogy a balettkarban marad.
– Drukkolok. Tudom, hogy csodás leszel.
– Kösz – feleltem. – Szükségem is lesz rá.
– Bella egy dög – súgta a fülembe. Lizzie épp olyan hevesen tudott
gyűlölni, ahogyan szeretni is. – Ne hagyd, hogy szemmel verjen!
– Csak egy próba – szúrta közbe Bella, aki biztos hallotta a sugdolódzást,
ha azt nem is, amit Lizzie mondott.
– Lehet, hogy ma este igen, de pénteken már az igazi következik.
– Lizzie sietős entrechat quatre-t vágott ki, hogy kifejezze az izgatottságát.
– És én, a magam részéről alig várom, hogy neonbetűkkel
írják ki Marigold nevét.
A próba afféle kosztümös főpróba volt meghívott közönség előtt.
Lizzie-nek és Bellának fogalma sem volt, milyen sok múlik az aznap
esti szereplésemen, így amikor belegondoltam, a gyomrom ballotéval
követett jetté batu-t csinált.
– Mahigold! Venez ici! – Madame parancsolóan intett a fejével. –
Lizzie! Esz egy szegény, nyomohék, bakancsos vénasszony entrechat
quatre-ja volt. Gyehe ide te is, Alex!
Alexszel arra a helyre szökelltünk, ahová az ujjával mutatott.
Éreztem, ahogy a lábfejemből a bokámba sugárzik a fájdalom.

– Döntöttünk. Véghe közös megegyezéshe jutottunk! – Madame
széttárta az ujjait, és felnézett a mennyezetre. Abból, ahogy Orlando
bevágta az ajtót, amikor távozott, úgy sejtettem, a döntésben
a közös megegyezés elhanyagolható szerepet játszott. – Kivágtuk
az enchaînement-t! – A keze élével a levegőbe vágott. – Öt taktus
helyett lesz egy szünet, mialatt ti ketten a szemetekkel játszotok,
mint a bolondok! Jelentőségteljes pillanat, dhámai momentum lesz!
A szemetekkel éhzékeltetitek a közönség felé aszt a sok szehelmet,
megbánást, bánatot…
Madame szónoklata közben Alex arca engedelmesen tükrözte a
felsorolt érzelmeket. Igyekeztem nem gondolni a lábamra, és inkább
elképzeltem a rám váró almát, sajtot és joghurtot. Ki voltam
éhezve. Miután Madame önmaga számára megnyugtatóan eldöntötte,
hogy e jelentőségteljes szemkontaktusos pillanatban melyik
testrészünk merre álljon, végre elengedett bennünket.
– Van kedved lejönni a Rózsaszín Papagájba a ma esti előadás
után? – kérdezte Alex, miközben a folyosón a menza felé indultunk.
– Dickynek születésnapja van, és megígérte, hogy amíg a nagyanyja
csekkje bírja, fizeti az italt.
– Milyen kedves tőle! Igen, szívesen megyek, ha…
Egy kéz ragadta meg a vállamat. – Bocs, Alex, de már más tervem
van Marigold számára. – Sebastian Lenoir karolt belém, befurakodva
kettőnk közé. – És sietős a dolgom.
Alex felsurrant a lépcsőn a menza irányába.
Sebastian a Lenoir Balett Társulat, közismert nevén az LBT igazgatója
volt. Még csak gondolni sem mertünk arra, hogy egyetlen
rendelkezésével is szembeszálljunk. Madame volt a kivétel, aki
időnként szembehelyezkedett vele, de végül mindig el kellett ismernie
a vereségét. Sebastian érzéketlen arccal megvárta, amíg Madame


érvelt, könyörgött és olykor őrjöngött, mielőtt felemelte, majd leejtette
volna a vállát, amivel mintha azt akarta volna mondani, hogy
„Bosszantó, hogy egy balett-társulat nincs meg emberek nélkül”,
majd így felelt: – Rendben van. És most úgy teszünk, ahogy mondom.
Sebastian sok tekintetben ideális igazgató volt. Táncosnak tanult,
majd tíz éven át koreográfusként dolgozott, így alaposan ismerte
a szakmát. Javarészt Sebastiannak volt köszönhető, hogy azok szerint,
akik igazán számítottak, Anglia harmadik legsikeresebb társulata
voltunk. Nem volt kizárt, hogy egy nap magasabbra is kapaszkodhatunk.
Fekete haját, melybe ezüst tincsek vegyültek, kifésülte
magas homlokából, ami fennköltté tette, míg az ember jobban meg
nem ismerte. Sokszor meggyanúsították, hogy festi a haját, mert így
szeretne rivalizálni a nagy Gyagilevvel, de miután gyakran volt alkalmam
közelről is szemügyre venni, bele kellett nyugodnom, hogy
ez a természetes hajszíne, mert sosem nőtt le. Szép és cinikus arcán
általában olyan kifejezés honolt, ami könnyen halálra rémítette az
embert; engem mindenesetre megijesztett, bár kezdtem egész jól
megismerni. Tizenkét hónapja voltunk szeretők.
– Gyere be az irodámba! – Egy ajtón át beterelt egy szobába,
amely elegánsan kopottas volt, csakúgy mint az épület többi része.
Az LBT egy fel nem újított György-korabeli sorházban működött
Blackheath-ben. Nem volt központi fűtése, de a táncosokat melegen
tartotta az erőfeszítés, és Sebastian irodájában volt egy kandalló,
amelyben egész télen farönkök égtek. Gainsborough, Lawrence és
más XVIII. századi hírességek rajzait akasztotta a hámló falakra (a
képeket egy régiségkereskedő barátja adta kölcsön). Kifakult zöld
selyemfüggönyök takarták az ablakokat. Gazdag szépség lengte be
a szállását, ami minden szempontból tükröződött az ízlésében is.

Sebastian minden erőfeszítése egy célra, a pénz megszerzésére
összpontosult. Pénzre volt szüksége, hogy tehetséges táncosokat, koreográfusokat,
díszlet- és jelmeztervezőket csábítson hozzánk. Pénzt
kellett szereznie a társulat turnéi során az útiköltségre, a reklámra,
a megvesztegetésekre, a számlák kifizetésére. Minden döntése a
pénzszerzés körül forgott. Azt hiszem, nappal csak erre gondolt, és
valószínűleg éjjel is erről álmodott. Mégsem vádolhatta senki önző
pazarlással. Az apja régi, még a Savile Row-n készült öltönyeit hordta,
és hacsak nem látták vendégül, igen mértékletesen evett. Ahogy
egykedvűen ült az íróasztala mögött, kezében a gyöngyház berakásos
zsebkéssel, amellyel a leveleit nyitotta fel, egy tehetős, vidéki úriember
nemtörődömségét árasztotta, akit az ügynöke megszabadít a
kellemetlenségektől. A csukott bicskával megkocogtatta maga előtt
a mahagóni asztallapot.
– Úgy hallom, Miko Lubikoff ma este eljön a próbára.
– Valóban? – Igyekeztem a hangomban a lanyha érdeklődést egy
kis meglepődéssel keverni, hogy a bensőmet görcsbe rántó balsejtelmet
palástoljam. Miko Lubikoff az Angol Balett igazgatója volt,
amelynek hírneve az LBT-nél magasabban, a Királyi Balettnél viszont
alacsonyabban csillogott. – Jesszusom!
– Nem tudtad? A társulatban mindenki más tökéletesen tisztában
van vele. Kíváncsi vagyok, te miért vagy ez alól kivétel?
– Most, hogy jobban belegondolok, Alex talán említette… –
A mondat vége dünnyögésbe fúlt.
– Alex? – A két, sötét, szimmetrikus szemöldök között kis ránc
jelent meg. – Ne tégy úgy, mintha Miko iránta érdeklődne!
– Ó, dehogy! – Olyan lelkesen próbáltam tisztázni Alexet, hogy
a válaszom talán túlságosan is határozottra sikerült. – Úgy értem,
Miko talán csak arra kíváncsi, mit csinálunk… régen nem mutattak


be új Giselle-t… rettenetesen unhatja már, hogy mindig ugyanazokat
a táncosokat látja…
– Miko nem engedheti meg magának, hogy unatkozzon. Ahogyan…
– ekkor kimondottan barátságtalan pillantást vetett rám –
…én sem.
Összekulcsoltam a kezeimet az ölemben, és igyekeztem gondtalan
arcot vágni, bár biztos voltam benne, hogy a nyakgödrömben
lüktető ér száz méterről is jól látható.
Hosszú ujjaival a kés sima nyelét simogatta. – Gyanítom, hogy…
– hüvelykujjának körmét a résbe dugta, és kipattintotta a pengét –
…miattad jön.
– Miattam?! Szerintem fogalma sincs, ki vagyok. Soha nem beszéltem
vele.
– Tényleg? Etta mégis azt mesélte, hogy múlt héten Miko levele
volt a rekeszedben.
Ördög és kénköves pokol! Közismert tény volt, hogy Madame,
aki atomokra hagyta volna vágatni magát a társulat kedvéért, páratlan
megérzés birtokában volt, és abban a pillanatban megszimatolt
minden álnok gondolatot, amint az magzatvíztől mászkosan megszületett
valaki fejében. De feltehetően azért csak nem volt röntgenszeme,
hogy átlásson a Basildon Bond-papír rétegein is.
– Jaj, ne! Az lehetetlen!
Sebastian a kés hegyével felszúrt egy, a kilyukasztott papír megerősítésére
szolgáló papírkarikát. – Miko írása nagyon jellegzetes. És
zöld tintát használ védjegy gyanánt, mely azonban sajnálatos módon
felettébb jellegtelen.
– Á, most már emlékszem! – böktem ki. – A nagynéném levele volt
Abban a szent pillanatban tudtam, hogy hibát követtem el.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 69
Tegnapi: 450
Heti: 519
Havi: 9 132
Össz.: 382 140

Látogatottság növelés
Oldal: VICTORIA CLAYTON-HOL KÉSEL HERCEGEM/ RÉSZLET 1
Vörös pöttyös könyvek rajongói oldala - Vörös pöttyös? Szeretem - © 2008 - 2019 - vorospottyos-konyvek.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »